Aki megmentette a gyermekeket a 6-os úton

Szárszó Lajos - 2019. február 25. 17:38

A DSE Röplabda Akadémia utánpótlás csapatát szállító kisbusz vezetőjének, Radics Zoltánnak mondtak köszönetet a játékosok és a szakvezetés.

Mint azt bizonyára többen hallották, a múlt héten egy frontális balesetet előzött meg egy kisbusz vezetője a 6-os számú főúton Adony térségében. Azon a DSE Röplabda Akadémia utánpótlás leány csapata utazott a soron következő mérkőzésére. Minden úgy történt, ahogyan szokott. A lányok vidáman, a mérkőzésre koncentrálva szálltak be az őket szállító kisbuszba. Tudták, hogy biztos kezekben van az utazásuk, hiszen Radics Zoltán hivatásából adódóan, hiszen tűzoltó, nagyon nagy tudatában volt annak, milyen felelősség gyermekeket szállítani.

Ennek ellenére Adony térségében majdnem bekövetkezett a tragédia egy felelőtlenül, a záróvonalon, kanyarban előző kisteherautó vezetőjének hibájából. Csupán centiken múlt, hogy nem ütközött össze a két jármű. Mindezt onnan tudjuk, hogy gépjárművezetőnk fedélzeti kamerája mindezt rögzítette. Ezen egyértelműen az látszik, hogy a szabálytalanul közlekedő gépjármű sofőrje minden létező szabályt megszegett, hiszen egy beláthatatlan kanyarban, a záróvonalat figyelmen kívül hagyva előzött meg egyszerre két autót. Egyedül azért nem történt baleset, mert Zoltán, a mi kisbuszunk sofőrje időben vészfékezett. Hihetetlen manőver volt ez, mely csak azért lehetett sikeres, mert Zoltán hivatása az életmentés, tudatában volt hatalmas felelősségének, bravúros reflexszel hárította el balesetveszélyt, mely a pillanat műve volt.

Még a lányok vidám csevegése sem tudta elvonni a figyelmét a munkájáról, éberségéről. Ez a helyzetfelismerés az, ami miatt ma együtt lehetett azzal a csapattal, amelyet megmentett. A DSE Röplabda Akadémia szakvezetése, Tomanóczy Tibor, a DSE Röplabda Akadémia ügyvezetője és Engyel László, a DSE Röplabda Akadémia szakosztályvezetője, valamint a lányok stílszerű ajándékaik átadásával, egy, a lányok által aláírt röplabdával, valamint a DSE Röplabda Akadémia ajándékcsomagjával fejezték köszönetüket a gépjárművezetőnek.

Életveszélyes előzés a 6-oson!

A rovat további hírei: Sport

Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa

Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa

2024. máj. 20.

Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál

Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál

2024. máj. 19.

Négy fiatal játékosa is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatával.

Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász

Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász

2024. máj. 19.

Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet a DKKA felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.

DSTV: sportágat választottak

DSTV: sportágat választottak

2024. máj. 18.

A dunaújvárosi oktatási intézmények igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok lehetőség szerint sportoljanak, vagy legyen valami sportos hobbijuk. Nagy hagyománya van a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a sportágválasztó napnak is – a közelmúltban kilenc különböző mozgásformával ismerkedhettek meg az alsósok. Hangkép.

Nehéz hatvan perc előtt a DKKA

Nehéz hatvan perc előtt a DKKA

2024. máj. 18.

A kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.

Tóth Gergely a DAB első érkezője

Tóth Gergely a DAB első érkezője

2024. máj. 17.

Az előző Erste Liga szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia színeiben játszó, dunaújvárosi születésű Tóth Gergely a DAB jégkorongozóinak idei első szerzeménye.

Kovács-Seres Hunor újra nemzetközi mezőnyben bizonyíthat

Kovács-Seres Hunor újra nemzetközi mezőnyben bizonyíthat

2024. máj. 17.

Olaszországban, Piombinoban ugrik tengerbe a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor az Európa Kupa első fordulójában.