Dunaújváros Hetilap

Dolgozz, mongol: a VDSZ szerint így nógatják a vendégmunkásokat a Hankooknál

doszerk - 2019. március 13. 10:48

Még mindig tart a sztrájk a Hankook Dunaújváros melletti gumigyárában, miután a felek nem tudtak megegyezni a béreket illetően - írja az Index.

A sztrájkot szervező Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nyomásgyakorlással vádolja a Hankookot, azonban a cég szerint a sztrájk csak árt mindenkinek és a VDSZ kommunikációja az üggyel kapcsolatban csak hangulatkeltés. A Hankook addig nem hajlandó tárgyalni, amíg tart a sztrájk.

Most a VDSZ a sajtónak eljuttatott levélben arról számol be, hogy tegnap 14 óra óta már a harmadik műszak sztrájkol. Közleményük szerint a munkabeszüntetésben résztvevők közül sok a termelés szempontjából kulcsszerepet betöltő szakember, így gyakoriak a leállások, valamint sok a selejt, mivel hozzá nem értő emberek kezelik a gépeket. 

A VDSZ arról tájékoztat, hogy a gyárba történő belépéskor a biztonságiak különválasztják azokat, akik sztrájkolni jöttek, majd miután összegyűltek, az étterem helyiségbe terelik őket. A kapuban ott állnak a gyár koreai és magyar vezetői is, írja a szakszervezet. A szakszervezet sajtóközleményének legmeredekebb része azonban az, hogy:

A gyárban ukránok mellett mongolok is dolgoznak, utóbbiakat hangos szóval, „mongol work” kiáltással ösztönzik a munka felvételére, nekik a vezetők nem engedik meg, hogy ne vegyék fel a munkát.

A VDSZ szerint folytatódik a nyomásgyakorlás is, állítólag a sztrájkolók között azt a hírt terjesztik a folyamatvezetők, hogy annak, aki sztrájkol, nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződését. Közleményük szerint a szakszervezetbe 100 új tag lépett be, így 1300 tagjuk van a gyár 3100 dolgozója közül. 

- index.hu -

 

A Hankook közleménye:

 

A sztrájk ellenére 70 százalék körüli a Hankook gyár termelése

 A Hankook vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki minden munkatársának, akik a sztrájk ideje alatt is felvették a munkát, ugyanakkor megerősíti, hogy minden szempontból tiszteletben tartja a sztrájkoló kollégák jogait. 

A vállalat hivatalosan közli, hogy az elmúlt három műszakban a munkatársak többsége változó arányban, de a délelőttös műszak esetében több mint 70 százalékban felvette a munkát. Mindennek köszönhetően a gyár termelése messze a sztrájkhelyzetre kalkulált termelési terv fölött van, és közel 70 százalékon, folyamatosan működik. 

A vezetőség köszönetét fejezi ki a sztrájkoló munkatársak irányába a fegyelmezett és etikus hozzáállásért. 

A Hankook azt tapasztalja, hogy a szakszervezet folyamatosan valótlanságokat állít és egymásnak ellentmondó információkat híresztel, így a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a médiában történő üzengetésekre a jövőben nem reagál.

A rovat további hírei: Közélet

Teljes útfelújítás a két körforgó között

Teljes útfelújítás a két körforgó között

2024. máj. 17.

Hamarosan munkagépek zajától lesz hangos a Béke városrészi körforgó és a Kandó Kálmán téri körforgó közötti autóút. Ezt a szakaszt ugyanis teljesen felújítják – erről a soron következő útfelújításról számolt be kedden Pintér Tamás polgármester. 

Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés

Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés

2024. máj. 17.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!

Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain

Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain

2024. máj. 16.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.

Neszvecskó Zorica érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

Neszvecskó Zorica érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

2024. máj. 16.

A Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvoda tagintézmény-igazgatója a közgyűlés előtt vette át a szféra legrangosabb elismerését Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.

Tavaszi nagytakarítás  volt a Technikumban, a Táncsics Mihály utcában

Tavaszi nagytakarítás volt a Technikumban, a Táncsics Mihály utcában

2024. máj. 15.

A Technikum városrészben élők és arra közlekedők azt tapasztalhatták a napokban, hogy több helyen is takarították a parkolókat, gallyazták a fákat, bokrokat.

A fideszes kampány célpontja ezúttal a piac

A fideszes kampány célpontja ezúttal a piac

2024. máj. 15.

Bár élő szerződése van, mások használják a helyét a piacon – állította a Dunaonline videójában Farkas József, dunavecsei vállalkozó. Pedig már a felvetés is értelmetlen.

Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek

Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek

2024. máj. 15.

Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.