ISD Dunaferr: közös óvintézkedések a koronavírus miatt
Óvatosságra inti munkavállalóit, valamint mindenkire érvényes óvintézkedéseket vezetett be a vasgyár teljes területén az ISD Dunaferr Zrt. a koronavírus-fenyegetettség miatt. A társaságcsoport vezetése a szakszervezetekkel egyetértésben hozta meg egészségőr döntését, értesült a DO.
Megelőző intézkedésekről döntött az ISD Dunaferr vezetése, a Központi Üzemi Tanács, valamint a két meghatározó szakszervezeti tömörülés a koronavírus terjedésével összefüggésben – az intézkedésekről, valamint ezzel összefüggésben a Kollektív Szerződés szükséges módosításáról a felek közös közleményben adtak hírt a társaságcsoport hivatalos honlapján. A lépésekre a vasgyár folyamatos üzemmódja miatt volt szükség – betűhíven: "Célunk tehát nem a pánikkeltés, sőt, kifejezetten a lehetséges megelőzés, amelyben az Önök felelős együttműködése is elengedhetetlen!"
A tájékoztató egyfelől azt kéri minden munkavállalótól, hogy munkába indulás előtt ellenőrizze testhőmérsékletét, és amennyiben az 38 fok fölé emelkedik, forduljon orvoshoz és értesítse munkáltatóját. A rendelkezés szerint a vasgyár összes beléptető kapujánál testhőmérséklet-ellenőrzést végeznek a következő napoktól, és ha 38 fok fölötti értéket tapasztalnak, az érintettnek el kell hagynia a Dunaferr területét.
A fenti rendelkezéseken túl az ISD Dunaferr Zrt. azonnali hatállyal felfüggeszti a gyárlátogatásokat, valamint valamennyi közösségi rendezvényt.
Az intézkedések visszavonásig érvényesek, áll a pénteken publikált közös közleményben.
A teljes dokumentum itt olvasható!
Kapcsolódó cikkünk:
Dunaújvárosban nincs koronavírusos beteg
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)
2021. feb. 06.
Ez derül ki Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes legújabb, lapunk birtokába jutott leveléből. Tételes ígéretcsomag a hajtás után. (FRISSÍTVE!)
ISD Dunaferr: több komoly partner is beszállna – de ki lesz a befutó?
2021. jan. 25.
Heteken, de akár már napokon belül pontot tehetnek az ISD Dunaferr Zrt. válsághelyzetét megoldó stratégiai partner belépésének végére, ráadásul több komoly acélpiaci szereplő is érdeklődik a vasgyár iránt, értesült a DO.
ISD Dunaferr: folytatódik az adok-kapok
2021. jan. 21.
Kemény hangütésű pengeváltás következett ma, miután a Vasas elutasította a munkáltató javaslatát a kollektív szerződés megszűnésének elhalasztására. Evgeny Tankhilevich újabb levelet írt, emellett tételes összegzést adott a munkáltatói álláspontról dr. Sevcsik Mónika RMS- és HR-igazgató is, amire a szakszervezet ismételt válasszal reagált.
Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot
2021. jan. 20.
Elutasító állásfoglalást tett közzé a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség a munkáltató tegnap napvilágot látott, a kollektív szerződés (DTKSz) meghosszabbítását célzó javaslatáról.
ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről
2021. jan. 19.
Elhalaszthatják a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz) megszűnésének időpontját, áll abban a közleményben, amely percekkel ezelőtt élesedett az ISD Dunaferr Zrt. hivatalos honlapján. Az új céldátum április 30., az ajánlatot megkapták az érdekképviseleti szervezetek is. Betűhív közlés.
A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből
2020. dec. 27.
A karácsonyi ajándékok sorából mind a város, mind a térség legnagyobb foglalkoztatója kimaradt – pedig a Portfolio.hu összesítése szerint több mint 860 milliárd forintot osztott ki az Orbán-kormány az utolsó pillanatban. Beszédes milliárdok a hajtás után.
Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost
2020. dec. 27.
A miniszterelnök tökéletes időzítéssel, indoklás nélkül tette vasgyári szívlapártra a térség ipar- és területfejlesztéséért felelős biztosát; a volt fideszes honatya úgy távozhat, hogy Orbán meg se mondta, miért döntött a menesztése mellett. Már nem biztos; hír és háttér a hajtás után.