ISD Dunaferr: hamis iratokra alapozták a "gyárfoglalást"
Nyomozati anyagok szóbeli ismertetése, bizonyító erejű dokumentumok, szövevényes háttér és lehetséges jövő: rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a múlt pénteki támadást megalapozó iratok hamisságáról dr. Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza ma délelőtt. Krimibe illő, minden túlzás nélkül.
Az elmúlt hónapokat jellemező, a pénteki támadással csúcsosodott rendkívüli helyzet kényszerítette, hogy bemutassa azokat a hamis dokumentumokat, melyek megalapozták a kisebbségi ukrán tulajdonos hatalomátvételi szándékát a gyárkapun belül – szó szerint krimibe illő tényezőkkel bőven pettyezett tájékoztatót tartott a vállalatcsoport igazgatóságán dr. Nagy Péter, a Dunaferr jogi képviselője.
Bizalomvesztés = piaci veszteség
A Dunaferr vezető jogásza nem kis feladatra vállalkozott: egyfelől részletes tájékoztatást adott arról, hogyan és milyen háttérrel akarta/akarja átvenni a cégcsoport irányítását a kisebbségi ukrán tulajdonos, másrészt fontos dokumentumot is mutatott állításai alátámasztására. (Igaz, ezekről nem készülhetett fotó, mivel a dokumentumok publikálása nehezíthetné a Nemzeti Nyomozó Irodának az ügyben kezdett eljárását.)
A beszámoló során arról is szó esett, hogy miként kapcsolódott be az egyre bonyodalmasabb történetbe az orosz Vnyesekonombank – és érintőlegesen ugyan, de a küszöbön álló Safin-Dunferr kooperációról is szó esett.
De kezdjük az elején. Mint Nagy Péter kiemelte, a menedzsment azért kérte fel arra, hogy tájékoztassa a sajtó képviselőit a valós jogi helyzetről, mert az elmúlt időszakban a kusza jogi helyzetből és a tudatos negatív kampányból fakadóan komoly bizalomvesztést tapasztaltak a partnerek részéről. Ennek nyomán a cégcsoportnak igazolhatóan több mint 6 milliárd forint vesztesége keletkezett, ráadásul a Dunaferr a tőkehiány nyomán nem tudta kihasználni az elmúlt hónapokban tapasztalt acélpiaci konjunktúrát sem (a gyár körülbelül 30 százalékon termel, mondta a tájékoztatón a cég jogásza). A tájékoztató egy későbbi fázisában a veszteségekre kanyarodva azt is elárulta, hogy jelenleg is tart egy keresetlevél összeállítása a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség ellen – eszerint a szakszervezeti vezetők nyilatkozataikkal 5,7 milliárd forintos veszteséget okoztak a vállalatcsoportnak.
Az említett bizalomvesztésnek tudható be, hogy a beszállítók, partnerek a 60 napos fizetési határidőről átálltak az előre fizetés rendszerére, a vasgyári reputáció bezuhant, a hitelezők is elbizonytalanodtak. A 2019-es acélpiaci válság, a tavaly berobbant koronavírus után következett az ukrán kisebbségi tulajdonosok hatalomátvételi kísérlete, ami tovább fokozta a partnerek, beszállítók bizonytalanságát. Így állt elő az a lehetetlen helyzet, hogy miközben dübörög az acélpiac, és akár 50 százalékos árréssel is értékesíthetőek lennének a termékek ("a vevők könyörögnek a késztermékért", hangsúlyozta a tájékoztatón Nagy Péter), a tőkeellátottság hiányából fakadóan jelenleg is az említett 30 százalékos szint körüli a termelési volumen.
Cégháló, testületek, határidők
A vállalatcsoport részletesen összegezte az ISD Dunaferr tulajdonosi szerkezetét: mint kiemelte, a Dunaferrt a ciprusi székhelyű Steelhold Limited tulajdonolja 99,6 százalékba – a Steelhold tulajdonosi struktúráját három szereplő – a többségi tulajdonos az orosz Vnyesekonombanknak 50 százalék + 2 részvény aránnyal, 25 százalék -1-1 részvényt birtokol Szergej Taruta, valamint Oleg Mkrtchan.
A korábbi évek gyakorlatában a társaság legfőbb stratégiai döntéshozó szerve a közgyűlés – évente legalább egy ülést tartott –, az igazgatóság is sok fontos döntésre jogosul (jelenleg sem igazgatósága, sem felügyelőbizottsága nincs a vasműnek),ám a napi szintű operatív irányítást – benne a gyártás folyamatát és az értékesítést – a cég menedzsmentje végzi a vállalatcsoport SZMSZ-ében foglaltak szerint. A korábbi gyakorlat részleteit ismertetve Nagy Péter hangsúlyozta: a közgyűlésre mindig érkezett képviselő a Steelhold részéről, aki a tulajdonosaitól kapott mandátum birtokában vett részt a tanácskozásokon – korábban a Vnyesekonombank három tagot delegált az igazgatóságba is, így alakítva ki a többséget a testületben. A vesszőfutás tavaly kezdődött: szeptember 30-án lemondott Vnyesekonombank három igazgatósági tagja – helyükre még mindig ne sikerült újakat delegálni–, időközben a felügyelőbizottság mandátuma is lejárt, és ekkor kezdődött a kisebbségi tulajdonos kísérlete arra, hogy átvegye a Dunaferr irányítását.
Nagy Péter az irányító testület kapcsán elmondta: a Dunaferr is kérelemmel fordult a cégbírósághoz annak érdekében, hogy rendezzék az igazgatóság helyzetét. A cég jogásza szerint a helyzet egyértelmű: amennyiben a vállalat az igazgatósági tagok lemondása miatt működésképtelenné válna, akkor az igazgatóság lemondása csak 60 nappal később lép hatályba. A halasztás azonban már novemberre csúsztatta volna a lemondásukat, ami viszont már beleesett a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozások időszakába – ami egyébként azóta is fennáll . Márpedig ebben a "veszélyhelyzeti periódusban" az igazgatósági tagok tagsága automatikusan meghosszabbodik, amennyiben a tagság a veszélyhelyzet ideje alatt járna le.
Hamis iratok, nyilatkozat, per – a szálak rendre Ciprusig vezetnek
A helyzetet tovább bonyolította, hogy az irányítás átvétele érdekében Mikó István is akcióba lendült, aki állítása szerint a Steelhold Limiteden keresztül, ám Nagy Péter szerint hamis meghatalmazásokat készítve kívántak helyzetbe hozni bizonyos személyeket annak érdekében, hogy járjanak el többségi tulajdonos nevében. A ma délelőtti tájékoztatón Nagy Péter előbb korábbi eredeti dokumentumokkal, majd a becsatolt hamis dokumentumokat elemző okmányszakértői elemzéssel, továbbá ciprusi bírósági végzésekkel, valamint több tanú hivatalos jognyilatkozatával igazolta, miért hamisak azok a dokumentumok, amelyeket a Steelhold Limited nevében Mikó István felmutat. A több szintű hitelesítési eljárás kapcsán például a ciprusi igazságügyi minisztérium is arról nyilatkozott, hogy a dokumentumokon található kötelező hitelesítési dokumentum, vagyis az aposztil nem valódi. A cég jogásza egyetlen tételmondattal zárta rövidre a kérdést: egy hamis meghatalmazás nem keletkeztet semmilyen jogviszonyt. (Az ügyben jelenleg is tart a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálata.)
A helyzet kuszaságát tovább fokozta, hogy – Nagy Péter állítása szerint – a hamisított papírokkal megtévesztették a székesfehérvári bíróságot, hiszen azokat a "meghatalmazott személye" beadta a cégbírósághoz a dokumentumokat annak érdekében, hogy összehívják a vasmű közgyűlését.
A Dunaferr vezetése a kikért dokumentumok birtokában a bíróság három napos nyilatkozattételi határidején belül, egy nap alatt megtalálta azokat a ciprusi személyeket, akiknek a nevei szerepeltek a hamisított okmányokon – mindkét állítólagos "aláíró", a Steelhold igazgatója, valamint a hitelesítésnél szereplő hivatalnok eskü alatt tett jognyilatkozatot arról, hogy semmilyen meghatalmazáshoz nem adták a nevüket.
Az újabb kísérlet már "mozgósította" a Vnyesekonombankot is, hangsúlyozta a cégcsoport vezető jogásza. Nagy Péter elárulta, a VEB által Cipruson kezdett perben kimondták: a ciprusi per befejezéséig megtiltja a beperelteknek, hogy eljárjanak a Dunaferr bármilyen ügyében. Mindezek mellett a Vnyesekonombank is hivatalos úton jelezte: senkit sem hatalmazott meg azzal, hogy akár a Steelhold, akár a VEB nevében eljárjon a vállalatcsoport ügyében.
A hivatalos ciprusi iratok birtokában újságírói kérdésre válaszolva Nagy Péter "kőkorszaki módszernek" nevezte azt a támadást, amivel múlt pénteken megpróbálták átvenni a gyár területének irányítását.
A cégcsoport kilátásairól szólva Nagy Péter elárulta, napokon belül pont kerülhet a vasmű biztonságos és eredményes működését garantáló együttműködésre: a kazah hátterű, de Ausztriában bejegyzett Safin Handels érdeklődik a Dunaferr iránt. Bejegyzés alatt áll a Safin Donau nevű cég, amellyel már előszerződés is született az együttműködésre, ami hosszú távon is biztosíthatja a vasgyár kapacitásainak felfuttatását, az eredményes működést.
Kapcsolódó tartalmak:
Nem egy szimpla péntek este (katt) >>
ISD Dunaferr: "toborzott zsoldoscsapat" érkezett (katt) >>
"Innen kérjük Kubatov Gábort, kösse meg a kutyáit" (katt) >>
Pintér Tamás: "... a város elleni támadás volt – és ez tűrhetetlen" (katt) >>
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Dunaferr
A Dunaferr közleménye: ál-Habsburg után újabb álképviselők tűntek fel
2022. nov. 21.
Szabálytalan közgyűléssel, alaptalan nyilatkozatokkal tesznek próbát a cégfoglalásra az ISD Dunaferr Zrt.-t támadó körök, áll a vállalatcsoport friss közleményében. Betűhív közlés.
Ismét csalók próbálnak "közgyűlést" szervezni a Dunaferrnél!
2022. nov. 17.
Közleményben figyelmeztet a társaságcsoport az újabb akcióra – az összegzés az ISD Dunaferr Zrt. hivatalos oldalán látott napvilágot délután. Betűhív közlés.
Dunaferr: vissza a "Start" mezőre
2022. nov. 11.
Mindössze tizennyolc perc alatt elfogyott a kormány által meghirdetett Gyármentő Programra adott 150 milliárd forint, amelyet az október 22-i Kormányinfón jelentettek be. Az egyelőre kérdéses, hogy a vasműnek jut-e ebből – bár az biztos, hogy a nagy múltú dunaújvárosi vállalat sorsát ez a program nem oldaná meg.
Hallgat az állam a Dunaferről – nagy a csend a kormányzat részéről
2022. okt. 27.
Több mint egy hónapja jelezte a térség fideszes országgyűlési képviselője, hogy kormányzati segítséget kér a Dunaferrnek. Az ügyben azóta megszólalt maga Orbán Viktor miniszterelnök is, de konkrét lépés mégsem történt, sőt, az országgyűlési képviselő azóta már a Dunaferr felszámolásáról beszélt.
Kormányinfó: nem biztos, hogy a Dunaferr megmenthető
2022. szep. 29.
A dunaújvárosi cégcsoport sorsáról is szó esett a mai kormányinfón. A helyzet, hadd fogalmazzak nagyon finoman, nem rózsás.
A Dunaferr ügyében tárgyalt a képviselő is
2022. szep. 20.
A város meghatározó foglalkoztatójának válsága kapcsán fontos egyeztetéseket folytatott dr. Mészáros Lajos. Térségünk országgyűlési képviselője közösségi oldalán számolt be a fejleményekről.
"A Vasmű működése nem politikai kérdés" (FRISSÍTVE)
2022. szep. 19.
A Dunaferr helyzetéről tartott tájékoztatót Pintér Tamás polgármester a Városházán ma délután. A percekkel ezelőtt véget ért eseményen egyebek mellett elhangzott: javaslatcsomag született, és egyeztetések kezdődtek a kormányzattal a vasgyár válságának megoldása érdekében. (FRISSÍTVE)