Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Reméljük, ma a játéké lesz a főszerep

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 11., 12:00

Nagykanizsán folytatja a bajnoki alsóház küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Nem pont úgy kezdte az alsóházi csatározásokat az NB II Nyugati Csoportjában a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai és drukkerei remélték, mert előbb Sárváron, majd hazai környezetben, a BAK ellen szenvedett egygólos vereséget együttesünk, mely két fordulót követően továbbra is az utolsó helyen áll a bajnoki táblázaton.

Ilyen előzmények után érthetően nem a legjobb passzban vágnak neki futsalosaink az alsóházi csatározások következő fordulójának, mely egy igen pikáns mérkőzéssel folytatódik a Facskó-csapat számára. Együttesünk ugyanis Nagykanizsán lép pályára ma este nyolc órától, éppen ott, ahol január végén 6-6-os döntetlent játszott, ám a meccs nem az izgalmas végjátékról maradt emlékezetes, hanem attól, hogy a mieinket verbális és sajnos fizikai támadás is érte a parázs csatát követően.

Képek: DO-archív

Remélhetőleg a Kanizsa Arénában ma lényegesen békésebb körülmények között mérkőznek meg egymással a felek, s pofonból egyet sem, dunaújvárosi gólból viszont többet is láthatnak a szurkolók. A mieinknek ugyanis óriási szüksége lenne a győzelemre, hiszen ahhoz, hogy elkerüljenek a kiesést jelentő utolsó helyről, muszáj pontokat szerezniük. Az alsóház első két fordulójában a játékkal nem volt különösebb baj, a gólszerzéssel azonban hadilábon álltak a mieink, így a remélt sikerhez elsősorban a támadások befejezésében kell előrébb lépniük.

A rovat további hírei: Sport

Új bajnokság kezdődik

Új bajnokság kezdődik

2020. jan. 11.

A Pécs elleni találkozóval kezdi meg szereplését az NB I Liga alapszakaszának második körét a Dunaferr SE röplabda csapata.

Dunaújvárosi öröm Kecskeméten

Dunaújvárosi öröm Kecskeméten

2020. jan. 10.

Gólokban szegény találkozón aratott 2-1-es győzelmet a Kecskemét otthonában a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Végre győzelem a Csíkszereda ellen

Végre győzelem a Csíkszereda ellen

2020. jan. 10.

A szezonban először örülhetett sikernek az éllovas Csíkszereda ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában!

Hajrásiker a megyei rangadón

Hajrásiker a megyei rangadón

2020. jan. 10.

Óriási csatában aratott egygólos győzelmet az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Fontos pontokat osztanak Kecskeméten

Fontos pontokat osztanak Kecskeméten

2020. jan. 10.

Muszáj elhoznia Kecskemétről a három pontot a Dunaferr futsalosainak ahhoz, hogy továbbra is versenyben maradjanak a felsőház eléréséért.

Háromesélyes meccs vár a Kohászra

Háromesélyes meccs vár a Kohászra

2020. jan. 10.

A megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen lép pályára ma este fél héttől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Harc a negyedik helyért

Harc a negyedik helyért

2020. jan. 09.

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára pénteken este az alapszakaszt már megnyerő Sport Club Csíkszereda ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő