LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

Öcaline - 2024. február 23. 16:00

Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.

Komoly válságjelek Osztravában, súlyos gondok a galaci gyárban – egyelőre nem sok jó hírrel szolgálhatunk a vasgyári akvizícióban főszerepet vállalt acélpiaci óriás térségi működése terén. 

A cseh dráma

A BNE IntelliNews portál terjedelmes összegzése szerint Jozef Sikela cseh ipari és kereskedelmi miniszter „határozott hangütésű” levelet küldött a brit acélgyártónak, amelyben felszólított a LIBERTY Ostrava acélgyár megmentésére. A gyár hatezer alkalmazottjának nagy része december óta otthon maradt, energiaszállítója, a Tameh Czech fizetésképtelenséget jelentett a kifizetetlen számlák miatt.
A Cseh Sajtóügynökséget idézve a lap hangsúlyozza: a cseh kormány érdeke a termelés és foglalkoztatás fenntartása, ugyanakkor azt is nyomatékosítja, hogy a LIBERTY Ostrava kötelezettségeinek nagy része a LIBERTY Steel csoporton belül keletkezett. A miniszter a kötelezettségszegés lehetséges jogi következményeit is meglebegtette – ideértve a pénzügyi felelősséget csőd esetén. A cseh egység tartozásait illetően legyen elég egyetlen adat: a teljes követelésállomány mintegy 1,8 milliárd koronát, 72 millió eurót tesz ki.

Tüntetnek is, ha kell

A cseh helyzet súlyosságára jellemző az a híradás, amely a Cseh Rádió hírportálján jelent meg, s amely szerint a társaság elsősorban az energiaszolgáltatónak, de emellett az EGAP állami biztosítónak is tartozik. A helyzetet maguk a munkavállalók is elviselhetetlennek tartják, ezért a szakszervezet a Dunaújváros hetilap aktuális lapszámának tördelése napjára, vagyis csütörtökre tüntetést hirdetett a cég kapuja elé.
A rádiós hírportál másik anyagából kiderül: a LIBERTY Ostrava alkalmazottainak többsége új állás után néz, miután a cég vezetése nyolcadik alkalommal halasztotta el újabb héttel a határidőt. 

Bajban a román gyár

"Nagy gondok a Galati-i acélgyárban: szaporodnak a csődbejelentések" – ezzel a nem túl barátságos címmel jelent meg összegzés a Puterea román hírportálon. A beszámoló szerint a LIBERTY Galati helyzete egyre fájdalmasabb, több komoly beszállító is szerepel az adósságkövetelők listáján.  
Az összesített adatok szerint több mint 900 román cégnek legalább 100 millió eurót kell beszednie az acélkomplexumtól. És ez csak óvatos becslés: egyes források 150-200 millió euróról beszélnek. A helyzetet jellemzi, hogy a híradás szerint több mint 30 beszállító kérte a fizetésképtelenséget a bíróságon.

Kérdések itt is

Az elmúlt időszak térségi és helyi eseményei nyomán igyekeztünk válaszra bírni a LIBERTY Dunaújváros képviselőit. Kérdéseinket a vasmű hivatalos honlapján szereplő e-mail címre juttattuk el, és megkapta Ajay Kumar Aggarwal ügyvezető. A kérdéseket most megosztjuk olvasóinkkal. Íme:
– Igaz-e, hogy a cégcsoport üzemei jelenleg nem működnek, a vasmű területén érdemi termelés nem folyik?
– Amennyiben nem, kérnénk, összegezzék az elmúlt időszak termelési kapacitására vonatkozó főbb adatokat akár a termelt áruk mennyiségére, akár a lehetséges maximumhoz viszonyított arányára vonatkozóan.
– Amennyiben igen, kérnénk, vázolják a termelés elindulásával kapcsolatos terveiket, a várható/tervezett menetrenddel.
– Értesüléseink szerint a Duna Furnace Dunai Vasmű Korlátolt Felelősségű Társaság végrehajtását kezdeményezték – ezt az információt megerősíti az Opten Cégadatbázis is. Milyen lépések várhatók a LIBERTY Dunaújváros részéről a jelenlegi állapot megszüntetésére?
– A privatizációs eljárás sikeres befejezése, valamint a tulajdonba lépés óta mennyire érzik sikeresnek a dunaújvárosi vasmű pályára állításának folyamatát? Melyek azok az elemek akár a beszerzés, termelés és értékesítés terén, amelyeket sikeresnek értékelnek, és melyek azok, amelyek nem úgy sikerültek, ahogyan korábban tervezték?
Kérdéseink mellé egy rövid zárszót mellékeltünk, tessék "Úgy gondoljuk, közös célunk a városi, térségi nyilvánosság hiteles és pontos tájékoztatása – a vasmű ügye, a cégcsoport működése, a vállalat termelése álláspontunk szerint meghatározó közügy, ezért bízunk abban, hogy mielőbb válaszolnak kérdéseinkre! Egyúttal kérjük, biztosítsanak interjú-, valamint riportkészítési lehetőséget az önök által nyilatkozattételre jogosult, kijelölt személlyel számunkra, valamint a DS Televízió stábja számára."

Válasz sem a Dunaújváros hetilap szerdai lapzártájáig, sem a cikk mostani élesítéséig nem érkezett.

(Archív fotók: Németh Zsolt)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

ISD Dunaferr Zrt.: folyamatos működés a járvány idején is!

ISD Dunaferr Zrt.: folyamatos működés a járvány idején is!

2021. már. 25.

Sajnos a COVID-19 világjárvány a Dunaferrt sem kerüli el, az országos tendenciával azonos arányban emelkednek a megbetegedések. De a gyárnak működnie kell!

„Mindenünk megvan, meglenne a sikerhez...”

„Mindenünk megvan, meglenne a sikerhez...”

2021. már. 18.

Még mindig válság sújtja az ISD Dunaferrt, de már tisztán látszanak a kilábalás esélyei, a stratégiai partner belépésével akár hetek alatt újra teljes kapacitáson termelhet a vasmű. Exkluzív interjú Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettessel. 

ISD Dunaferr: megszólalt az orosz fél – és aláírták a szerződést!

ISD Dunaferr: megszólalt az orosz fél – és aláírták a szerződést!

2021. már. 17.

Írásban is megerősítette az orosz Vnyesekonombank (VEB.RF) az ISD Dunaferr felé, hogy álképviselők próbálták hamis meghatalmazásokkal nevükben átvenni a vállalat irányítását. Szintén fontos fejlemény, hogy a DO-hoz eljuttatott közlemény szerint aláírták a befektetői szerződést.

ISD Dunaferr: újabb csata az élesedő háborúban

ISD Dunaferr: újabb csata az élesedő háborúban

2021. már. 08.

Hamisított okiratokkal próbálták újra megszerezni a vállalatcsoport irányítását – az újabb szélsőséges agresszió a vállalat bukását is okozhatja, áll az ISD Dunaferr Zrt. honlapunkhoz eljuttatott közleményében. Durva tempó, durva ügy.

ISD Dunaferr: valódi megoldásra, áttörésre várva

ISD Dunaferr: valódi megoldásra, áttörésre várva

2021. már. 04.

Miközben az országos nyilvánosságban mostanában a szokottnál kevesebb szó esik ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről, a városban továbbra is az a legnagyobb kérdés, hogyan alakul a vállalatcsoport jövője. Az igazi áttörés még várat magára, de "kohóközel"” forrásaink szerint elképzelhető, hogy már nem sokáig.

ISD Dunaferr: már kormányzati szintű az érdeklődés

ISD Dunaferr: már kormányzati szintű az érdeklődés

2021. feb. 11.

Onnan jött a megerősítés, ahonnan kevéssé vártuk, de most van remény, hogy túllépnek a politikai dimenziókon. Címszavas összegzés + extra linktár itt!

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

2021. feb. 06.

Ez derül ki Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes legújabb, lapunk birtokába jutott leveléből. Tételes ígéretcsomag a hajtás után. (FRISSÍTVE!)