Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. már. 24., 12:30

Nemcsak az ellenféllel, külső tényezőkkel is meg kellett harcolnia a DKSE röplabdázóinak a TFSE elleni hazai bajnokin.

Kép: DO-archív

A TFSE elleni hazai összecsapáson lépett pályára az Extraliga alsóházi rájátszásában a DKSE röplabda csapata szombaton este hét órától.

A két gárda legutóbbi dunaújvárosi meccse ötszettes küzdelmet hozott, s a mieink ezúttal is igyekeztek megszorítani ellenfelüket, mely ezzel együtt is jobban kezdte a nyitó játékot, igaz ehhez kellett egy-két elég nehezen magyarázható játékvezetői ítélet is. Ezzel együtt a TFSE 9-6-ra és 13-9-re is vezetett, mikor magára talált együttesünk, s remek csapatjátékkal feljött 17-18-ra. Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy, három egységgel megléptek a fővárosiak, akik fórjukat megtartották a hajrában is, s 25-21-re elvitték az első szettet.

A másodiknak nagyon rossz szellemben vágott neki együttesünk, így 5-1-re, majd 8-2-re is meglógott a TFSE. A mieink becsületére váljék, hogy ekkor sem adták fel a harcot, komoly munkával elkezdték ledolgozni hátrányukat, de a meglehetősen érdekes felfogásban fújó játékvezetői kettőssel is meg kellett küzdeniük, így Tomanóczy Tibor piros lapja után megint hattal vezetett a vendégcsapat (13-19). A hajrában is igyekeztek ugyan röplabdázóink, de az ellenfél tartotta fórját, s 25-20-ra megnyerte ezt a játékot is.

Az újabb térfélcsere után igyekezett kizárni a külső körülményeket, s csak a játékra koncentrálni együttesünk, mely többször is vezetett két-három ponttal, de a vendégek sem akartak lemaradni, s 9-10-nél magukhoz ragadták az előnyt. Erre is volt válasza azonban együttesünknek, de 12-10 után sajnos jött egy 1-9-es etap, s innen már nem volt visszaút, mert a vendégek 25-16-re behúzták a játszmát, s ezzel együtt a meccset is (0-3).

DKSE – TFSE 0-3 (-21, -20, -16)

DKSE: Béres, Makó, Kisházi, Gőczi, Juhász, Farkas, Kuti (libero). Csere: Németh, Vadász, Peredi, Papp. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Remekeltek a tollaslabdázók

Remekeltek a tollaslabdázók

2020. már. 02.

Hét dunaújvárosi versenyző jutott tovább az országos fináléba a tollaslabdázók területi diákolimpiai döntőjéből.

Aranyos Pannonosok

Aranyos Pannonosok

2020. már. 02.

Minden mérkőzését megnyerve szerezte meg az országos diákolimpiai döntő első helyét a Pannon Oktatási Központ röplabda csapata.

Döntetlen a főpróbán

Döntetlen a főpróbán

2020. már. 01.

Védekezésben jól teljesített, támadásban már kevésbé, így gól nélküli döntetlennel zárta a MOL Fehérvár FC II. elleni felkészülési meccset a DPASE labdarúgó csapata.

Lehet rájuk építeni

Lehet rájuk építeni

2020. feb. 29.

A minőségi utánpótlás nevelésre támaszkodva fejlődne tovább a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Pontvesztés az alsóházban

Pontvesztés az alsóházban

2020. feb. 28.

Másfél perccel a Kecskemét elleni meccs vége előtt még két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni első alsóházi bajnokiján a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Később selejteznek az olimpiáért

Később selejteznek az olimpiáért

2020. feb. 28.

A koronavírus veszélye miatt májusban rendezik a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornáját, melynek eredetileg március elején adott volna otthont Trieszt városa.

Jó kezdésben bízik a Dunaferr

Jó kezdésben bízik a Dunaferr

2020. feb. 28.

A Kecskemét elleni hazai mérkőzéssel vág neki az alsóházi küzdelmeknek ma este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: harmadjára is nagy siker

  2. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  5. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő