Legfrissebb hírek
Keressük együtt Dunaújváros Kedvenceit!
Újra napvilágot látott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog évzáró akciója – itt a Dunaújváros Kedvence 2022 kezdeményezés, jöhetnek, illetve mehetnek a javaslatok! Felhívás.
Szirénapróba: az esztendő utolsó morgatása következik
A szokásos gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban ezúttal is 11 órától morgatnak.
Fontos pontokra hajtanak a röpisek
A TFSE elleni hazai összecsapással folytatja az NB I Liga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata a sportcsarnokban ma este fél hattól.
Továbbra sem lépett a társasházak többsége a költségosztás terén
A DVG Zrt. több mint ötven közös képviselőnek és lakásszövetkezetnek küldte el azt a költségosztással kapcsolatos tájékoztatót, amelyben részletesen leírják az ügyintézés menetét. Költségosztó szükséges, ha egy lakásban nem légköbméter-alapján szeretnének a távhőért fizetni – mégis, eddig az érintettek alig ötöde reagált a felhívásra.
Fájdalmas pontvesztés
Némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni rácalmási bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DSTV: ünnepelt a Tökmag Bazár
Egyéves születésnapról tudósít a DSTV összeállítása. Az MMK-ban zászlót bontott Tökmag Bazár kifejezetten a kisgyermekes családok számára életre hívott kezdeményezése folyamatos fejlődött –népszerűségét az árusok és látogatók folyamatosan növekvő száma is igazolja. Hangkép.
Döntött a közgyűlés, már úton a nyugdíjasok ünnepi támogatása
Dunaújváros közgyűlése döntött arról, hogy a város nyugdíjasai az idén is számíthatnak az önkormányzat év végi segítségére, rendkívüli karácsonyi ajándékára. Az utalások, illetve a tájékoztatók kipostázása megkezdődött, hamarosan megérkeznek a támogatások. Pintér Tamás polgármester ünnepi hangulatú köszöntője a nyugdíjasoknak és nem csak nyugdíjasoknak szól.
Önmagukat is legyőzték a sportnapon
Több mint negyven speciális igényű sportoló részvételével rendezték meg a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség regionális sportnapját a Rudas iskolában.
Mindenképpen nyerni akarnak
Rácalmáson, a NEKA elleni találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Terjedelmes választ adott a Dunaferr vezetése a Portfolio.hu tegnapi cikkére
A menedzsment azért tartotta fontosnak a válaszadást, mert a gazdasági portál szerint a vállalatcsoport kapuin belül megkezdődött az üzemek biztonságos lekapcsolásának előkészítése.
Csíkszeredai öröm a gólzáporban
Hiába lőtt hét (!) gólt a címvédőnek, az emberelőnyeit is remekül értékesítő Csíkszereda két góllal legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikák hokisait a két gárda csütörtök esti mérkőzésén.
DSTV: cipősdobozban az ajándékok
Idén is folytatja népszerű karácsonyi kezdeményezését a Baptista Szeretetszolgálat, derül ki a DSTV összeállításából. A cipősdoboz akcióhoz a helyi Duna Plazma centrum is csatlakozott – gyűjtőpontként segítik az országos programot. Hangkép.

