forradalom
’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései
Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.
Amikor elmaradt a hajnal
Kezdetben volt az éjsötét. A falióra tizenkettőt mutatott, majd egy pillanat – és a naptár november harmadikáról negyedikére lépett. Eltelt egy óra, kettő, három, az ország aludt, békét álmodott, s nem tudta, hogy valahol már tankok dübörögnek, csak még a zaj nem hallik idáig. Négy óra lett.
Amikor még élt a remény…
1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.
Az utolsó hangfoszlányok Penteléről
1956-ban a „boldogság születésnapjának” hajnalán Pentele csendjét szokatlan zaj verte fel. Először csak morajlás hallatszott a távolból, majd a zúgás egyre közelebb ért. Az avatott fül azonosítani tudta a hangot: tankok közelednek.
Kölykök a márványcsúszdán
Évtizedek lim-lomja közt bogarászva egy megemlékezésre hívó régi kártya akad a kezembe. Előlapján különös fénykép: törmelékhalmaz közepén hatalmas, földre bukott kőoszlop, gyerekek csúsznak-másznak rajta. Bizarr látvány, hát még a története!
A ruszki csizma
November negyedikének reggelén nem volt ott a teli tejeskanna a megszokott helyen, a bejáratnál – olvasom egy visszaemlékezésben. – Az addig nap mint nap pontosan érkező szállítmány elmaradt. Baljós jel, vélte a házigazda.
A hamis emlékezet – és a véres valóság
„… nem volt semmiféle tömegbe lövés a laktanyából. Csak a tömeg fölé lőttek a katonák figyelmeztetésül…” Mintha az ’56-ot követő megtorlás idejéből, a pártsajtóból származnának e szavak. De nem… a tényeket még akkor sem merték letagadni. Inkább elhallgatták.
Tízezer dühös ember
Szerda volt, kellemetlen hűvös-nyirkos nap. Azon a hajnalon, 1956. október 24-én Sánta Károly alezredes utasítására a 15. légvédelmi tüzér hadosztály ezredei riadókészültségbe léptek. Így történt ez Sztálinvárosban is.
Amikor a magyar szabadságvágy a felszínre tört
Közös megemlékezésre hívta a városlakókat az önkormányzat a temetői kopjafához az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének hatvanadik évfordulója alkalmából. A hagyományoknak megfelelően az önkormányzati ünnepség a színházban folytatódott, amelyen átadták a Dunaújvárosért Díjakat.
Bakkancs és davajgitár
Itt van Gyula bá’ – suttogtak izgatottan a kiskölkök, és tényleg megjött, két társát is magával hozva. Bakkancsot le! – adta ki az ukázt a bejárati lépcsőn a Jávor-bajuszos ember, aztán a sáros lábbelitől megszabadulva ki harisnyában, ki meztélláb lépett a szükséglakás kopottas szobájába.
Mi lett Csendesnével?
Sokszor eszembe jut, azóta, hogy először olvastam róla a várostörténeti monográfiában. Nem ismerem élettörténetét, csak annyit tudok, amit a könyv egy bekezdése rejt. És az nem sok.
1956 nemzeti egységet teremtett
Az egész nemzet kelt fel 1956-ban a kommunizmus és a kommunisták ellen, a forradalom és szabadságharc nemzeti ügy volt, és ma is annak kell lennie - mondta az MTI-nek szombaton Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.