Közélet
DSTV: fejlesztés a Technikumban
Szemlét tartott a körzetében Szabó Zsolt önkormányzati képviselő, derül ki a DSTV összegzéséből. A tervek szerint zúzottkő burkolatot kap a parkoló, amelyet elválasztanak a zöldterületektől a Semmelweis udvarban. Hangkép.
Búcsú a DVCSH-tól – örökre
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is úgy ítélte meg, hogy a DVCSH Kft. nem alkalmas a távhőszolgáltatásra. Új szereplő jön júliustól, a DVG helyett azonban az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Távhőszolgáltató Zrt.-t jelölte ki arra, hogy július 1-jétől átvegye a feladatot Dunaújvárosban.
A Technikum I. városrészben lesz a következő lomtalanítás
Folytatódik az új rendszerű lomtalanítási akció – a Technikum I. városrészben négy gyűjtőponton várják a lomokat szombaton, adta hírül a város hivatalos oldala.
Új szobor foglalta el méltó helyét a Vasmű úton
Fából készült szobrot avattak fel a Vasmű úti Őspatika előtt június 23-án, délelőtt. Az egykori platánok helyén végzett munkálatok ezzel az akcióval lezárultak, jelképesen is, jelentette be Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester.
Közgyűlés: gyászpercek után fontos frontok
A koronavírus áldozatairól is megemlékeztek a képviselők a nyílt ülés elején a Városháza közgyűlési termében csütörtökön délelőtt. Ezt követően a napirendek között több olyan is akadt, amely a város elleni támadásokra reflektált – de más fajsúlyos témákról, beszámolókról és személyi kérdésről is döntöttek.
Két szépkorút köszöntöttek
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban – Barta Endre alpolgármester óvodai főszakácsnőt és szabómestert köszöntött a város vezetése nevében a napokban. A születésnaposok a családjuk körében fogadták a jókívánságokat.
Országosan is példaértékű kezdeményezés!
Már a harmadik életmentő készüléket helyezhette ki a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Dunaújvárosban.
70 év, 70 hely – új parkolók létesülhetnek
Jelentősen enyhíthetnek a környék parkolási gondjain a ma délelőtt tartott tájékoztató szerint. A munkát nyár végén kezdik, ősz végére már birtokba is vehetik az autósok a volt ADU iskola udvarán kialakítandó parkolót.
Újra "rendes" közgyűlés lesz – közel 50 napirenddel
A járvány veszélyhelyzet utáni első közgyűlésen több fajsúlyos kérdés vár a képviselőkre – de már az is nagy fegyvertény, hogy újra rendes üzemmódban dönthet az önkormányzat csütörtökön délelőtt.
DSTV: szabad már a szabadstrand
A kánikulában hűsölni vágyóknak jó hír, hogy megnyitotta kapuit a szabadstrand is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ingyenes helyszín kiváló fürdőzési lehetőséget kínál, de akár családi rendezvények számára is ideális. Hangkép.
Top hírek
Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)
A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson
30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)
Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)
Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

