Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos siker idegenben

Sport
kosárlabda
Dunaújváros
Dunaújvárosi Sárkányok
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. nov. 08., 08:03

Kissé álmos kezdés után magára talált, majd az utolsó negyedben nyújtott jó játékának is köszönhetően kilencpontos győzelmet aratott Pestszentimrén a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabda csapata.

Az U16-os kosárlabda bajnokság második fordulójában a minden évben erős csapatot alkotó jól edzett, fegyelmezett Vagány Nyulak otthonában lépett pályára a Dunaújvárosi Sárkányok csapata. A korai, reggel 9 órára kiírt kezdés komoly előnyt jelentett a hazai csapatnak, hiszen míg nekik nem, addig Boda Gábor együttesének a hajnali indulást, majd a másfél órás utazást követően kellett pályára lépni. Ez meg is látszott a fiúkon, akik álmosan kezdtek, a védekezésük sem állt össze. Kissé lustán mozogtak, hiszen több olyan jelenet is volt, amikor egyszerűen passzívan hagyták az ellenfelet újra és újra lepattanót szedni. A kommunikációval is bajok voltak, viszont ennek ellenére is valahogy sikerült megnyerni az első negyedet (19:22). A második negyedben ellenfelünk védekezésben zónáról emberfogásra váltott, amely kissé megzavarta a dunaújvárosiakat, akik rendezetlenül, túl sok egyéni megoldással próbálkoztak, így csupán 11 pontot dobtunk, melynek eredménye képen fordítottak a pestszentimreiek (35:33).

Kép: dragons.hu

A félidőben történt „fejmosás” meghozta az eredményét, hiszen a harmadik negyedre a fiúk összekapták magukat. Egészpályás védekezéssel indultak vissza a pályára, melyből sok szerzett labdájuk lett. Bár a fáradság jelei mutatkoztak, így is sikerült megnyerni ezt a felvonást 13:11-re. A döntés az utolsó negyedre maradt, melyben látszott, hogy győzni akarunk. Odafigyelve, agresszívan védekeztünk, a fiúk bíztatták, segítették egymást. A negyedet 11:0-ás rohammal kezdtük, mellyel eldőlt a mérkőzés (51:60).

Boda Gábor (edző, Dunaújvárosi Sárkányok): - Fontos győzelmet sikerült begyűjtenünk, hiszen egy jó csapat ellen győzedelmeskedtünk! A meccs után hallottam, hogy elfáradtak a pestszentimreiek, melynek örültem, hiszen pont ez a játékstílusunk célja: agresszív védekezéssel, folyamatosan a kosarat támadva nyomás alatt tartani őket, amíg már nem bírnak tovább ellenállni. Erre mutató, hogy ellenfelünk 21 pontot dobott hármasokból, és csak 30 pontot büntetőkből és kettő pontosokból, míg mi csak 6 pontot hármasból, és 54 pontot közelebb a kosárhoz. Szombaton hazai meccs a csapatra a Dunaharaszti ellen. Ha az első pillanattól kezdve azt hozzuk, mint most az utolsó negyedben, újabb győzelemre számíthatunk

Vagány Nyulak Pestszentimre – Dunaújvárosi Sárkányok 51-60 (19-22, 16-11, 11-13, 5-14)
Dunaújvárosi Sárkányok: Bozsik 3/3, Matucza 16, Csépányi 16/3, Petrin 6, Bak 19. Cserék: Szabó P., Benkovics, Katona. Edző: Boda Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Újra a Dunaújváros Kupáért

Újra a Dunaújváros Kupáért

2020. feb. 25.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség március 3-áig várja a csapatok jelentkezését a 18. Dunaújváros Kupa küzdelmeire.

Nem volt esély az UVSE ellen

Nem volt esély az UVSE ellen

2020. feb. 24.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az UVSE elleni hazai bajnokin.

Hard Dog Race Dunaújvárosban is

Hard Dog Race Dunaújvárosban is

2020. feb. 24.

Városunkba érkezik március 14-én a Hard Dog Race elnevezésű futóverseny, melynek főbb céljai közé tartozik a megfelelő kutyatartási kultúra elsajátítása és mindennapi alkalmazása.

Elmaradt a visszavágás

Elmaradt a visszavágás

2020. feb. 24.

Csak az első harmadban tudta megnehezíteni az Ares HC dolgát a DUE RFT floorball csapata a két gárda vasárnapi bajnokiján.

Hozta a kötelezőt a Dunaferr

Hozta a kötelezőt a Dunaferr

2020. feb. 23.

A várakozásoknak megfelelően magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a PTE-PEAC elleni hazai találkozón a Dunaferr SE röplabda csapata.

Egyre nagyobb bajban az Acélbikák!

Egyre nagyobb bajban az Acélbikák!

2020. feb. 23.

A negyeddöntős párharc második mérkőzését is elveszítette a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, így az Újpest kényelmes előnyből várhatja a fővárosi folytatást.

Elvárható a győzelem

Elvárható a győzelem

2020. feb. 23.

A sereghajtó PTE-PEAC ellen csak a három pont megszerzésének célja lebeghet a Dunaferr SE röplabdázóinak szeme előtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő