Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gyakorlásnak jó volt

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Kispest
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2018. aug. 23., 19:23

Rengeteg ziccert kihagyott, de így is sima, 41-27-es sikert aratott a Kispest elleni edzőmeccsen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia csapata.

Ugyan pénteken az Alba FKC otthonában szerepel, ma délután öt órától az NB I/B-s Kispest elleni hazai edzőmeccsen lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. György László tanítványai azonban nem kezdték kiemelt koncentrációval a találkozót, az első negyed órában hét-nyolc tiszta ziccer mellett egy hétméterest is kihagytak, ráadásul védekezésük sem volt kellően határozott, így a félidő derekán még 7-7-es állást mutatott az eredményjelző.

A folytatásra azonban összekapta magát a Kohász, védekezése és helyzetkihasználása is feljavult, így szűk tíz perc alatt egy 9-0-s rohammal sikerült is meglépni 16-7-re. A vendégek ugyan igyekeztek megnehezíteni a mieink dolgát, ám a játékrész hajrája is Molnáréké volt, így a szünetre már 20-9-es hazai vezetéssel vonultak a felek.

A térfélcserét követően is kissé beragadt az öltözőben a Kohász, ám szűk tíz perc elteltével ismét elkezdett nőni a két gárda közti különbség. Ebben az időszakban elsősorban Klujber átlövései ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, majd Szekerczés, Bouti és Mihály találatai után már az volt a kérdés, hogy meglesz-e a húszgólos győzelem (38-21).

A mérkőzés hajrájában már minden játékosának lehetőséget adott György László vezetőedző, így Jovana Jovovic és Braun Csenge is pályára lépett, s bár az utolsó percekben több bosszantó hibát is elkövettek a mieink, végül sima, 41-27-es győzelmet arattak. A Kohász kézilabdázói azonban nem pihenhetnek túl sokat, mert pénteken délután öttől már Székesfehérváron lépnek pályára.

DKKA – Kispest NKK 41-27 (20-9)

DKKA: Csapó – Grosch 4, Szekerczés 5, Klujber 8, Dombi, Szalai 5, Kazai 4. Csere: Vártok (kapus), Nick, Cifra 1, Ferenczy 3, Molnár 5, Sirián 2, Bouti 1, Mihály 2, Jovovic, Braun 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

A Pénzügyőr már túl nagy falat volt

A Pénzügyőr már túl nagy falat volt

2019. okt. 20.

A Dunaferr SE röplabda csapata Budapesten, a csoportelsőségre pályázó Pénzügyőr együttesének otthonában szenvedett vereséget.

Újabb három pont a zsebben

Újabb három pont a zsebben

2019. okt. 20.

Az első félidőben mutatott jó játékának köszönhetően tartotta itthon a három bajnoki pontot a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Budapest Honvéd II. elleni találkozón.

Győzelem, ha szűken is

Győzelem, ha szűken is

2019. okt. 20.

A DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata szoros csatában győzte le a Győr együttesét az NB II-es bajnokságban.

Ismét nyert az éllovas

Ismét nyert az éllovas

2019. okt. 20.

Már öt pont előnnyel vezeti a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus Osztályát a Tízpróbások együttese.

Újabb parádés győzelem!

Újabb parádés győzelem!

2019. okt. 19.

Rendkívül izgalmas, magas hőfokú mérkőzésen győzték le a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a Gyergyói HK együttesét.

Rangadóval folytatják a bajnokságot

Rangadóval folytatják a bajnokságot

2019. okt. 19.

Az ötödik helyezett Dunaújváros PASE labdarúgói a hatodik Budapest Honvéd II. gárdáját látják vendégül vasárnap délután az NB III Közép Csoportjában.

Nem pihennek az Acélbikák

Nem pihennek az Acélbikák

2019. okt. 19.

Az Újpesten aratott 3-1-es győzelem után ma már a Gyergyói HK ellen korcsolyáznak jégre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő