Bicskanyitogató közlemény a Dunaferrtől: szerintük “összességében megfelelően működnek”

doszerk - 2019. október 11. 21:54

Könnyfacsaró közleményt adott ki az ISD Dunaferr Társaságcsoport, melyben megtudhattuk: politikai támadásoknak vannak kitéve - írja a Pesti Srácok.

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a vállalat honlapján azután sikerült néhány sorban sajnáltatni magukat és beszélniük arról, milyen szörnyű hónapokat tudhatnak maguk mögött, hogy a PestiSrácok.hu (itt és itt)  lerántotta a leplet arról, hogy a Dunaújvárosban működő vasmű évek óta fittyet hány a környezetvédelmi előírásokra, és a kiszabott tetemes bírságok ellenére sem tartja be azokat. A Dunaferr ugyanis a 2014–2018 közötti időszakban a környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt összesen kétmilliárd forint (!), míg 2018-ban összesen 3.250 000 forint bírságot kapott. És ez nem minden. Nem csupán letagadják, hogy folyamatosan megbírságolják őket, de a hatóságok felé sem mindig sikerült teljesíteni a bejelentési kötelezettségüket például arról, hogy az érctömörítő kéményen kibocsátott károsanyag mértéke meghaladja a megengedettet. De valószínűleg azt is elfelejtették közölni a dunaújvárosiakkal, hogy a monitoring kutakból vett mintákban új komponenseket mutattak ki, amelyek határérték felettiek a cink, a molibdén, a cianid összes, az arzén, a szelén, az ón, a higany, a bór, valamint a fluorid tekintetében. Mai közleményük szerint viszont meg vannak arról győződve, hogy a vállalat működése “összességében megfelel a környezetvédelmi előírásoknak”. Kérdés, hogy mi lenne a helyzet akkor, ha már szerintük sem lenne elégséges…

Bár portálunk kérdéseire nem sikerült válaszolniuk, ma a Dunaferr honlapján szívszorító sorokban vallott arról a vállalat, hogy mennyi támadásnak van kitéve a cégcsoport. Ha a gyanútlan olvasó úgy véli, hogy esetleg környezetvédelmi hatósági ellenőrzésekről szólna a közlemény, ki kell ábrándítsuk. A rideg valóság az, hogy arra tényleg fittyet hánynak a Dunaferrnél, akiknek valamiért mindenről a politika jut az eszükbe. 

Nem tudjuk, mennyire megnyugtató a dunaújvárosiak számára az, hogy a Dunaferr szerint “összességében megfelel a működése a környezetvédelmi előírásoknak” és mennyire érdekli őket az, hogy a vállalat miatt folyamatosan “problémás” minőségű levegőt szívnak az ott élők magukba. De valószínűleg az is az újdonság erejével hatott számukra, hogy a Dunaferr évek óta becsapja őket arról, hogy valójában mennyire szennyezik a környezetet. Arról is hallgattak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy az elmúlt ciklusban kétmilliárdos bírsággal sújtották őket és nem véletlenül: ez év júliusában például hat alkalommal SO2 (kén-dioxid) túllépés történt, ami légzőszervi megbetegedést okozhat, de a felszín alatti vizekben jóval a határérték felettiek: cink, molibdén, cianid összes, arzén, szelén, ón, higany, bór, fluorid jelenléte.

 A DUNAFERR-nek viszont minderről az jutott az eszébe, hogy politikai támadás kereszttüzében állnak:

szeretnénk megerősíteni, hogy az elmúlt napokban megjelent hírekkel ellentétben a DUNAFERR működése összességében megfelel a környezetvédelmi előírásoknak. Az ISD DUNAFERR Zrt. a környezetvédelmi működési engedélyeiben előírt mérési, ellenőrzési kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz. A mérési eredményeket rendszeresen megküldjük a környezetvédelmi, illetve a vízügyi hatóság részére. Az illetékes hatóságok rendelkeznek a társaság működéséhez kapcsolódó környezetvédelmi adatokkal. Ezen túlmenően a hatóságok évente több alkalommal végeznek helyszíni ellenőrzést, illetve vizsgálatokat is az előírások teljesítésének ellenőrzése érdekében.

Sajnos, ebben sem sikerült igazat mondaniuk: a kormányhivatali jelentések szerint az ISD Dunaferr által üzemeltetett érctömörítő kémények károsanyag-kibocsátása 2018. január elseje óta folyamatosan határérték feletti. 2019 júliusában több alkalommal történt az érctömörítő kéményen határérték-túllépés, de erről sem szóltak a hatóságnak. Ráadásul több kokszolói kármentesítési területen mutatták ki a felszín alatti víz szennyezettségét, amely miatt a Hatóság beavatkozási és monitoring terv benyújtását rendelte el, de ezt sem sikerült elkészítenie a Vasműnek.

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere este a közösségi oldalán reagált a DUNAFERR közleményére: 

 Magyarország jogállam. Itt nem sajátítanak ki, nem államosítanak, itt vételi ajánlatot tesznek. Sajnáljuk, ha ezt a kifejezést nem ismeri az ISD Dunaferr menedzsmentje. Csak remélni merjük – a város és a vállalat szempontjából – hogy ez az egyetlen hiányosság az ismereteikben. Bár a legújabb közleményük számos meghökkentő elemet tartalmaz. Maga a menedzsment ismeri el, hogy a kormányhivatalnak leadott méréseket ők végzik, ezek az adatok igazak, tehát tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ezek az értékek elrettentőek. Elismerik tehát, hogy tudatosan és folytatólagosan mérgezik a várost és környezetét. Magyarázkodhatnak, fenyegetőzhetnek, háríthatnak, de Dunaújvárosban mindenki tudja, látja, érzi, hogy a vasmű soha nem látott mértékben, önmérséklet nélkül bocsát ki ránk káros anyagokat. Mi poroljuk a párkányunkat, mi takarítjuk az autóinkat, a kórház adatai tanúskodnak a légzőszervi megbetegedésekről. Mi itt élünk.
Ahhoz meg végképp nincs joguk, hogy az elbocsátásokkal riogassanak bennünket. Nem lehet alternatíva a megdöglesz vagy nem lesz munkahelyed. Mi tudunk, és biztosítani is szeretnénk egy harmadik lehetőséget is. Azt, hogy a város és a gyár együtt, egymás mellett, egymás érdekeit figyelembe véve létezzen. Mi eddig is ennek szellemében jártunk el. De nem tekinthetünk el attól, hogy kikényszerítsük a szabályok, az előírások betartását.
Ha ez a „politika” nem tetszik az itteni menedzsmentnek, akkor nagyon sajnáljuk. Ha olyan helyi politikusokat szeretnének, akikkel ezt el lehet intézni, azok nem mi vagyunk. Mi nem kértük a menendzsmenttől a kampányunk finanszírozását, mi nem ígértünk a menedzsmentnek semmit.
Nekünk csak a dunaújvárosiakkal szemben van kötelezettségünk, s ebből pedig nem engedünk.
Még egy apró pontosítás: A vételi ajánlatot a vevők nem a menedzsmentnek, hanem a tulajdonosoknak teszik. Mert egy menedzsmentnek az a dolga, ha eddig nem tudták volna, hogy gazdaságosan működtesse a tulajdonosok által rá bízott vállalatot. Úgy, hogy fenntartsa a munkabékét, s betartsa az érvényben lévő jogszabályokat, s biztosítsa azt a megfelelő környezetet, amelyben a vállalkozás működni képes. Szerintünk a tulajdonosaik Önöket erre hatalmazták fel.Ahogy írták, nagyon nehéz helyzetben kell ezt a feladatot ellátniuk, próbáljanak meg akkor erre sokkal jobban koncentrálni, hogy azok, akik Önöket alkalmazzák, elégedettebbek legyenek.

 

Forrás: Facebook

Cikkünk kommentjei alapján pedig a vállalatnak mégiscsak érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy a hazugságok helyett korrekt tájékoztatással álljon a dunaújvárosiak elé, valamint az is örvendetes volna, ha sikerülne valóban a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően működtetni a cégcsoportot és nem veszélyeztetni az ott élő emberek egészségét. 

- pestisracok.hu -

A rovat további hírei: Dunaferr

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: sok juttatást továbbra is vállal a munkáltató (FRISSÍTVE!)

2021. feb. 06.

Ez derül ki Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes legújabb, lapunk birtokába jutott leveléből. Tételes ígéretcsomag a hajtás után. (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: több komoly partner is beszállna – de ki lesz a befutó?

ISD Dunaferr: több komoly partner is beszállna – de ki lesz a befutó?

2021. jan. 25.

Heteken, de akár már napokon belül pontot tehetnek az ISD Dunaferr Zrt. válsághelyzetét megoldó stratégiai partner belépésének végére, ráadásul több komoly acélpiaci szereplő is érdeklődik a vasgyár iránt, értesült a DO. 

ISD Dunaferr: folytatódik az adok-kapok

ISD Dunaferr: folytatódik az adok-kapok

2021. jan. 21.

Kemény hangütésű pengeváltás következett ma, miután a Vasas elutasította a munkáltató javaslatát a kollektív szerződés megszűnésének elhalasztására. Evgeny Tankhilevich újabb levelet írt, emellett tételes összegzést adott a munkáltatói álláspontról dr. Sevcsik Mónika RMS- és HR-igazgató is, amire a szakszervezet ismételt válasszal reagált. 

Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot

Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot

2021. jan. 20.

Elutasító állásfoglalást tett közzé a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség a munkáltató tegnap napvilágot látott, a kollektív szerződés (DTKSz) meghosszabbítását célzó javaslatáról.

ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről

ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről

2021. jan. 19.

Elhalaszthatják a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz)  megszűnésének időpontját, áll abban a közleményben, amely percekkel ezelőtt élesedett az ISD Dunaferr Zrt. hivatalos honlapján. Az új céldátum április 30., az ajánlatot megkapták az érdekképviseleti szervezetek is. Betűhív közlés.

A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből

A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből

2020. dec. 27.

A karácsonyi ajándékok sorából mind a város, mind a térség legnagyobb foglalkoztatója kimaradt – pedig a Portfolio.hu összesítése szerint több mint 860 milliárd forintot osztott ki az Orbán-kormány az utolsó pillanatban. Beszédes milliárdok a hajtás után.

Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost

Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost

2020. dec. 27.

A miniszterelnök tökéletes időzítéssel, indoklás nélkül tette vasgyári szívlapártra a térség ipar- és területfejlesztéséért felelős biztosát; a volt fideszes honatya úgy távozhat, hogy Orbán meg se mondta, miért döntött a menesztése mellett. Már nem biztos; hír és háttér a hajtás után.