Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos siker a selejtezőn

Sport
magyar válogatott
vízilabda
Bíró Attila
Dunaújváros
Világliga

facebook megosztás

doszerk - 2019. dec. 18., 12:15

Végig vezetve aratott 12-9-es győzelmet az oroszok ellen Világliga-selejtezőn a magyar női vízilabda válogatott.

Ruzában, Oroszországban ugrott medencébe kedden este a magyar női vízilabda válogatott a Világliga selejtezőjének második fordulójában. A négy dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával, Gurisatti Grétával, Horváth Brigittával felálló magyar csapat esélyt sem adott ellenfelének, az első negyed után egy, a második felvonás végén már négy góllal vezetett, s mivel a térfélcsere után is növelni tudta előnyét, így még az is belefért számára, hogy az utolsó nyolc percet elveszítse, mert így is nagyon sima, 12-9-es győzelmet aratott. Ezzel a mieink négy szerzett ponttal állnak csoportjuk második helyén, az öt ponttal álló spanyolok mögött, ám sokat nem pihenhetnek, ugyanis hétfőn már Görögországban méreti meg magát válogatottunk.

Gurisatti Gréta két góllal vette ki részét a győzelemből! (Kép: mvlsz/archív)

A mérkőzést követően Bíró Attila szövetségi kapitány értékelte a látottakat a honi szövetség honlapján.

"Tudtuk, hogy az európai csapatok mindegyike a tengerentúlon, Kanadában vagy az Egyesült Államokban készül az Európa-bajnokságra, így az oroszok junior világbajnok csapata kiegészülve két-három felnőtt válogatott játékossal várt ránk. Tekintettel arra, hogy a 19-es keretünket tekintve mi is a legfiatalabb csapattal álltunk ki, érdekes meccsre volt kilátás. Örülök, hogy végig irányítottunk, domináltunk, és értékes győzelmet arattunk. Végig magabiztosak voltunk, csak a végén tudta kozmetikázni az ellenfél az eredményt. A célt teljesítettük, hasznos túra volt, egy szavam sem lehet, építőjellegű két napot zártunk le ezzel, igazi csapatépítésről beszélhetünk. Nyilvánvalóan mindkét csapat máshogy áll majd fel az Európa-bajnokságon, de a lényeg, sok pozitívumot láttam, jól teljesítettek a játékosok" – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány.

Oroszország-Magyarország 9-12 (1-2, 1-4, 2-4, 5-2)
A magyar válogatott gólszerzői: Szilágyi 3, Gurisatti 2, Garda 2, Szücs, Antal, Vályi V., Leimeter, Rybanska.

Női válogatott - az oroszok elleni keret
Kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Leimeter Dóra (BVSC),  Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
A magyar válogatott további decemberi-januári programja
2019. december 23.: Görögország-Magyarország - világliga európai-selejtező
2020. január 4-6.: Nemzetközi torna, Dunaújváros - ellenfelek: Görögország, Franciaország, Kína

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. nov. 25.

Csak az első két szettben tudta megnehezíteni extraligás ellenfele dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének hazai visszavágóján.

Nem volt esély a rangadón

Nem volt esély a rangadón

2022. nov. 24.

Elszenvedte első vereségét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es leány együttese a korosztályos bajnokságban.

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2022. nov. 24.

A bravúr reményében vág neki a nyolcaddöntő ma esti visszavágójának a DKSE felnőtt röplabda csapata a Magyar Kupában.

Megőrizte veretlenségét a DFVE

Megőrizte veretlenségét a DFVE

2022. nov. 24.

Hiába hajrázott nagyot az Eger, a remek napot kifogó dunaújvárosi vízilabdázók nyerték az OB I-es bajnokság szerda esti rangadóját.

A kupában remekeltek az Acélbikák

A kupában remekeltek az Acélbikák

2022. nov. 24.

Kapott gól nélkül győzte le a DVTK-t a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely megérdemelten jutott be a Magyar Kupa következő körébe.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2022. nov. 23.

Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

DSTV: lábtoll-labda a Gárdonyiban

DSTV: lábtoll-labda a Gárdonyiban

2022. nov. 23.

Ismét egy különleges sportág volt a főszerepben a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézményben. November 19-én az iskola a Magyar Lábtoll-labda szövetséggel közösen rendezte meg a gyermek korcsoportnak a Laskiné Spingár Éva emlékversenyt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő