Dunaújváros Hetilap

Segítség négy keréken – kétszáz új Hankook abroncs a Magyar Vöröskereszt biztonságos munkájához

doszerk - 2020. május 27. 8:05

Évenkénti Abroncsadományozási Programján keresztül kétszáz új gumiabronccsal segítette a Magyar Vöröskeresztet a Hankook Tire.

A Hankook Tire folyamatosan keresi azokat a szervezeteket, melyeknek a jelenlegi helyzetre való tekintettel soron kívüli abroncsadományra lehet szüksége. A vállalat ezúttal egy hosszú évek óta partnerének tekintett alapítványnak nyújtott segítséget.

A hazai karitatív szervezetek közül a Magyar Vöröskereszt már január 30-a óta lát el fontos feladatokat a koronavírus járvány kapcsán. A betegség magyarországi megjelenése előtt a lakosság felkészítésében segített, a veszélyhelyzet kihirdetése óta pedig élelmiszer-, és tisztasági csomagokkal látja el a rászorulókat az egészségügyi szervezetek támogatásával párhuzamosan. Mindezek mellett továbbra is üzemeltetik a szociális intézményeket és szervezik a véradók toborzását. A Hankook Tire úgy járul hozzá a Magyar Vöröskereszt munkájához, hogy évenkénti Abroncsadományozási Programjának kihirdetése előtt 200 darab abroncsot biztosít a szervezet számára országos szinten.

"Legnagyobb hazai karitatív szervezetként a veszélyhelyzet kihirdetése óta az ország csaknem minden területén folytatunk tevékenységeket: folyamatosak az élelmiszercsomag és adomány osztások, valamint 13 megyében és a fővárosban segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját, közben pedig a véradások sem álltak le. Ezen feladatok túlnyomó része korábban soha nem tapasztalt logisztikai kihívások elé állított minket. Szerencsére több gépjárműforgalmazó ajánlott fel gépkocsikat és teherautókat. Az így megnövekedett járműparkunk üzemeltetéséhez most pedig a Hankook Tire abroncsadománya jelent igen nagy segítséget!" - hangsúlyozta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Képek forrása: Hankook Tire

A Hankook Tire a rendkívüli helyzetet figyelembe véve korábban már számos országos és regionális szervezetnek biztosított soron kívüli abroncsadományt. Összesen 173 gumiabroncsot kapott a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Büszke Aranykor Alapítvány, a Reménysugár Közhasznú Alapítvány, valamint a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet.

A Hankook sokszínű társadalmi felelősségvállalási programjának 2012 óta szerves részét képezi az országos hatáskörű Abroncsadományozási Program. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés keretében az abroncsgyártó olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek kíván segítséget nyújtani, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos, sokszor életmentő feladatokat látnak el. Legutóbb 2019-ben, a pályázati időszak lezárultával a Hankook több, mint 2300 db abroncsot juttatott el összesen 237 regionális és három országos szervezet számára, derült ki a gumiabroncs gyártó cég közleményéből.

A rovat további hírei: Közélet

Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek

Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek

2024. máj. 15.

Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.

Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson

Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson

2024. máj. 14.

Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson. 

DSTV: meglepetés anyák napjára

DSTV: meglepetés anyák napjára

2024. máj. 12.

A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
 

És valóban: együtt – egymásért...!

És valóban: együtt – egymásért...!

2024. máj. 11.

Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt. 

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.