Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Rossi harcos ellenfélre számít

Sport
labdarúgás
magyar válogatott
Nemzetek Ligája

facebook megosztás

doszerk - 2020. okt. 11., 08:37

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a szerb csapat kifejezetten harcos felfogásban lép majd pályára a két együttes vasárnapi Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

Kép forrása: MTI (Szigetváry Zsolt)

"A kezdőcsapatban négy-öt helyen egészen biztosan lesz változás. Természetesen most is folyamatosan figyeljük minden játékos fizikai állapotát, és többen is vannak, akik valóban teljesen kihajtották magukat csütörtökön, ráadásul ezúttal ugyebár nemcsak egy mérkőzés vár még ránk, hanem kettő, igen erős ellenfelekkel, így jól kell sáfárkodnunk az erőnkkel" - mondta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a belgrádi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki kifejtette, szombat délelőtt még Szófiában edzett a csapat, majd ezt követően repülővel utaztak a szerb fővárosba.

A soron következő riválisról Rossi úgy vélekedett, nagyon jó csapat, amelynek a kerete erősebb.

"Nem hiszem, hogy összességében előny lenne számunkra, hogy ők 120 percet játszottak Norvégia ellen, mivel akár a cserejátékosaikkal is nagyon jók, elég a két csapat keretének az értékét összehasonlítani. A szerb válogatott agilis, harcos futballt játszik, így nekünk is ezeket az erényeinket kell kidomborítanunk, ha eredményesek akarunk lenni ellenük" - fogalmazott Rossi. Nikolics Nemanja arról beszélt, hogy mivel mindkét gárda csak győzelemmel tarthatja életben reményeit a csoport megnyerését illetően, így egyaránt fontos lesz a találkozó. "Kitűnő csapat a szerb, nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon motiváltan és precízen kell játszanunk, ha sikeresek akarunk lenni. Mindezeket figyelembe véve én jó meccsre számítok vasárnap este" - mondta a MOL Fehérvár FC csatára, aki csütörtökön a Szófiában 3-1-re megnyert Európa-bajnoki pótselejtezőn a magyarok harmadik gólját fejelte.

A harmadik fordulós szerb-magyar összecsapás vasárnap 20.45-kor kezdődik a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata: Gulácsi - Lang, Botka, Szalai A. - Nego, Schäfer, Nagy, Holender - Gazdag - Nikolics, Könyves

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Újabb finn játékos az Acélbikáknál

Újabb finn játékos az Acélbikáknál

2022. máj. 24.

Fiatal finn hátvéddel erősítette meg játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a 2022/2023-as szezonra.

Versennyel emlékeztek a tornászok

Versennyel emlékeztek a tornászok

2022. máj. 24.

Összesen huszonnyolc éremmel zárták a "Mozdulj Diák" DSE tornászai a Hajdú László emlékére rendezett viadalt, melyre Magyar Torna Szövetség sportigazgatója, Berki Krisztián is ellátogatott.

A bajnokot köszöntötték

A bajnokot köszöntötték

2022. máj. 24.

Győztes mérkőzés után vehette át újabb a bajnoki serlegét a Karmacsi Autó FC együttese a városi kispályás labdarúgók MezDepo I. osztályában.

Gázoltak a futsalosok

Gázoltak a futsalosok

2022. máj. 24.

Tíz gólt szerezve ütötte ki a tartalékos Nagykanizsát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az egyetemi sportcsarnokban hétfőn este.

Szoros siker a szezonzárón

Szoros siker a szezonzárón

2022. máj. 23.

Fordulatos csatában aratott 21-20-as győzelmet a Gárdony-Pázmánd elleni NB II-es felnőtt bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es csapata.

Négy dunaújvárosi dobogó Győrben

Négy dunaújvárosi dobogó Győrben

2022. máj. 23.

Remek versenyzéssel szerzett bajnoki címet a kenu egyesek 14 kilométeres versenyszámában a DKSE versenyzője, Kulcsár Dorina a Maraton Magyar Bajnokságon.

Pikáns meccs vár a futsalosokra

Pikáns meccs vár a futsalosokra

2022. máj. 23.

A Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson gyarapíthatja bajnoki pontjai számát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  2. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  3. Két vereség a megyei rivális ellen

  4. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  5. Miért népszerű a scrapbookozás?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő