Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai nyitány az UTE ellen

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2022. aug. 29., 07:30

Az alapszakasz tavalyi győztese ellen kezdi meg az NB II Nyugati Csoportjának csatározásait a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Véget ért a nyári felkészülés a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese számára, s ma már tétmérkőzésen lép pályára Tóth Árpád csapata, mely az UTE gárdáját látja vendégül az egyetemi sportcsarnokban ma este hét órától az NB II Nyugati Csoportjának első fordulójában. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a fővárosi lila-fehérek az előző szezonban megnyerték a bajnokság alapszakaszát, s mivel azóta sem gyengültek, a céljuk az, hogy ponttal, pontokkal kezdjék a Nyugati Csoport idei kiírásának küzdelmeit.

Erre készülnek azonban a dunaújvárosi futsalosok is, akik kemény, de eredményes felkészülési időszakon vannak túl, ezért abban bíznak, hogy sikerül lényegesen jobban kezdeniük a bajnokságot, mint egy évvel ezelőtt, amikor csak az ötödik fordulóban tudták megszerezni első győzelmüket. Játékosaink nagyon keményen edzettek az elmúlt időszakban, árulta el Csányi Dávid csapatkapitány az együttes hivatalos közösségi oldalán.

– Bár a felkészülés nem a kedvenc dolga egy játékosnak, de hozzátartozik a sporthoz. Ami a csapatunkat illeti, mindenki maximálisan állt a dolgokhoz es teljes erőbedobással végezte el a munkát. Új edző érkezett a csapat élére, ami mindig új dolgokat hoz magával. A nagyobb hangsúlyt az új taktikai elemek gyakorlása kapta. Egy-két mérkőzés és mindenki ismerni fogja a másik helyezkedését. Az öltözői hangulatra viszont nincs panasz.

A rovat további hírei: Sport

Győri vereséggel zárta a szezont a DKKA

Győri vereséggel zárta a szezont a DKKA

2024. máj. 27.

A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott a DKKA női kézilabdázói ellen a bajnokság utolsó fordulójában.

Vereség és búcsú az NB III-tól

Vereség és búcsú az NB III-tól

2024. máj. 26.

Simán kikapott a Pécs elleni hazai szezonzárón, így kiesett az NB III-ból a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Hosszabbított az Acélbikák hálóőre

Hosszabbított az Acélbikák hálóőre

2024. máj. 26.

A nemrég bejelentett Sági Máté "párjaként" idén újra Tóth Balázs őrzi a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ketrecét.

Öten hajtanak egy helyért

Öten hajtanak egy helyért

2024. máj. 25.

Csak a győzelem jelenthet esélyt a bennmaradásra Dunaújváros FC labdarúgóinak a bajnokság utolsó fordulójában, de lehet, hogy még ez sem lesz elég.

Győri szezonzáró vár a Kohászra

Győri szezonzáró vár a Kohászra

2024. máj. 25.

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese vasárnap este.

A címvédő nyert a rangadón

A címvédő nyert a rangadón

2024. máj. 24.

Szoros csatában elért 3-2-es győzelemmel őrizte meg első helyét az ST Solar osztály tabelláján a címvédő Karmacsi Autó FC együttese.

Tizenkét vármegyei érem a diákolimpiáról

Tizenkét vármegyei érem a diákolimpiáról

2024. máj. 24.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a Lakitelken megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Felértékelődő könyvek

  2. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  3. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  4. A tisztes helytállás lehet a cél

  5. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő