Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kell a három pont Érdről

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2024. feb. 05., 12:30

Nagyon fontos találkozó vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére az Asterix SC Érd otthonában ma este kilenc órától.

Kép: DO-archív

Parázs meccset játszott a tabellán második UTE ellen, de a kapuk előtt pontosabb fővárosiak 4-2-es sikert arattak futsalosaink ellen a két gárda legutóbbi bajnokiján az NB II Nyugati csoportjában. Az azóta eltelt szűk másfél hétben volt ideje dolgoznia együttesünknek, mely következő mérkőzését idegenben, az Asterix SC Érd ellen játssza ma este kilenc órától. Ami a mieinket illeti, Tóth Árpád alakulata tizenhat találkozót követően a hatodik helyen áll a tabellán, négy ponttal az ELTE-BEAC mögött, ugyanakkor öt egységgel előzi meg a Mad Dogs együttesét.

Az érdiek nem úgy szerepelnek az idei szezonban, ahogy azt a bajnokság előtt remélték, ugyanis eddig lejátszott tizenhat meccsükből csak hármat nyertek meg, s egy döntetlen mellett tizenkét alkalommal szenvedtek vereséget. Így gyűjtött tíz pontjukkal a kilencedik, utolsó előtti helyen állnak a mezőnyben, egyedül a WPC Meister-Érd SZISE gárdáját megelőzve. A két csapat rácalmási összecsapását a mieink simán, 5-1-re nyerték meg, s együttesünk ezúttal is a győzelem reményében lép pályára, ám ehhez lényegesen pontosabb, tudatosabb játékra lesz szükség tőle annál, amit az UTE ellen mutatott, hiszen csak egy sikerrel tarthatja életben reményeit a felsőházba jutásra.

A rovat további hírei: Sport

Hetedik a hely a vb-döntőben!

Hetedik a hely a vb-döntőben!

2022. aug. 06.

Bár féltávnál még dobogós helyen állt, a véghajrát követően a hetedik helyet érte el Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse a Kanadában zajló kajak-kenu világbajnokságon. Ez is gyönyörű, csak így tovább, fiúk!

Harmadik hely a harmadik napon

Harmadik hely a harmadik napon

2022. aug. 06.

Újabb dobogós helyezésnek örülhetett a DKSE versenyzője, Kovács-Seres Hunor az úszók debreceni serdülő országos bajnokságán.

Ma már a kupában bizonyíthat a DFC

Ma már a kupában bizonyíthat a DFC

2022. aug. 06.

A szintén NB III-as BKV Előre ellen méreti meg magát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Magyar Kupa első fordulójában.

Hajdu Jonatánék bejutottak a vb-döntőbe

Hajdu Jonatánék bejutottak a vb-döntőbe

2022. aug. 05.

Magabiztos teljesítményt nyújtva jutott be a kanadai világbajnokság döntőjébe a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse ma délután.

Visszavágott a Podravka a Kohásznak

Visszavágott a Podravka a Kohásznak

2022. aug. 05.

Gólokban gazdag csatában szenvedett 36-35-ös vereséget a Podravka Vegeta elleni felkészülési találkozón a DKKA felnőtt női kézilabda csapata.

Újabb arany a serdülők között

Újabb arany a serdülők között

2022. aug. 05.

200 pillangón a második, 400 gyorson az első helyen végzett a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor a debreceni serdülő országos bajnokságon.

Kohász-siker az edzőmeccsen

Kohász-siker az edzőmeccsen

2022. aug. 04.

Hullámzó játékot, de hazai győzelmet hozott a DKKA és a horvát Podravka Vegeta női kézilabdázóinak felkészülési találkozója a sportcsarnokba ma este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: két győzelem, egy vereség

  2. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  5. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő