Legfrissebb hírek
Tihanyban folytatják a bajnokságot
Három nappal a hazai kupasikert követően már a bajnokságban vár komoly feladat a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a Tihanyi FC ellen.
Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, kiköltöznek az orvosok
A felújítással és helyettesítéssel kapcsolatos tudnivalókról a város hivatalos oldalán jelent meg tételes tájékoztató. Figyelem, fontos, a rendszer éppen mától él!
Természetes anti-aging készítmények 40 felett
Az ötven az új harminc, a fiatalos külső, a ránctalan bőr sokak számára elvárás abban a korban is, amikor a biológiai folyamatok folytán már öregedő bőrről beszélhetünk. (X)
Borongós, változékony, hideg őszi hetünk lesz
Ma még előbukkanhat a nap, de a folytatás megint szürkének ígérkezik a hét közepéig a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. És vigyázat, viszonylag hűvös reggelek várhatók!
Itthon maradt a három pont
Megérdemelt sikernek örülhettek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a FEHA19 elleni hazai találkozón az Erste Liga újabb fordulójában.
DSTV: Experience Balkan – a város felfedezése
Komoly kalandtúra végén összegezték tapasztalataikat a résztvevők a DSTV kamerája előtt. Az Experience Balkan program vendégei ejtették útba városunkat – séta, tánc, de még kocsmatúra is szerepelt a kínálatban! Hangkép.
A hideg miatt maradt el a bajnoki
Mivel a Dunaújvárosi Sportcsarnokban nem érte el a 15 Celsius-fokot a hőmérséklet, a Dág nem vállalta a DKSE elleni röplabda bajnokit.
Kiütéses győzelem és továbbjutás a BL-ben
A Spandau Berlin elleni nagyon sima, 21-7-es győzelemmel zárta Bajnokok Ligája első selejtezőkörét a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportjának második helyén végezve jutott be a sorozat következő fordulójába.
Etikett címke: tökéletes megoldás – több problémára
Etikett címke nélkül minden értékesítéssel foglalkozó vállalkozás élete ellehetetlenedne. (X)
Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek
Mostantól minden dunaújvárosi újszülött egy babaköszöntő csomagot kap ajándékba. Ráadásul mindegy is, hogy a baba hol született, a lényeg az, hogy az új család dunaújvárosi legyen. A kezdeményezés a héten startolt, és az öt hónapos Lilike szülei már át is vehették az ajándékot.
Harmadszor a fehérváriak ellen
Harmadik megyei rangadóját játsszák jégkorongozóink az Erste Liga idei kiírásában a FEHA19 ellen, melyet ezúttal hazai környezetben igyekeznek felülmúlni ma délután öt órától.
DSTV: Márton napját ünnepelték az MMK-ban
Kézműveskedéssel, bemutatókkal, sok-sok játékkal csalogatta az érdeklődőket a Munkásművelődési Központ a napokban, derül ki a DSTV összeállításából. Márton-napi kavalkád, hangkép.

