történelem
Bandika a sámlin
Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.
A féllábú óriás
Azon a napon, amikor a skóciai Glasgowban az úszók kontinensviadala kezdődött, „csöndes” hazai évfordulóra emlékezhettünk: 1929. augusztus 3-án egy húszéves fiatalember négyszáz gyorson országos csúccsal nyerte a hazai bajnokságot. Mondhatnánk, a sikeres eb-k árnyékában ez nem volt nagy ügy. Nana!
Hol vannak már a jampecek…
Réges-régi nyarak az ősidőkből: Újvárosban akkortájt, úgy hatvan-egynéhány évvel ezelőtt sehol egy össznépi buli, sehol egy Rockmaraton vagy valami hasonló. Hogy is lett volna, hiszen még rock se volt, nem? Na ugye!
Egy ember szíve a szelencében
1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.
Az özörényi ember bánata
Alvajárók: így hívták azt a lapályt, amely a hajdani Gömör vármegyében, a Rima-völgy határán terül el. Réges-rég, a XIII. században Tivald gömöri várkatona birtoka volt, s ott templom is állt. Az istenháza aztán földre térdepelt, elpusztult, már az emléke is porladóban.
Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”
1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.
Emlékek tárházából…
Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.
Jaj neked, lógós!
A szaki csak állt a hatalmas moziteremben, úgy érezte, minden lámpa fénye rávetül, de valójában csak a szemek szegeződtek rá, az áldozatra. Vele szemben az ezerarcú tömeg. Délután fél kettő körül járt az idő. Április valahányadika volt. Ja, ez fontos, ne feledjem: 1952.
A dömés rendház világszenzációjának megmentése
Milánó hercege, Francesco Sforza 1463-ban elhatározta, hogy templomot építtet a város egyik fontos terén. Az istenháza mellé kolostort is terveztetett azzal a szándékkal, hogy az a domonkos rendi szerzetesek otthona legyen. A templom csak három évtized múltán készült el, de a kolostor hat év múlva már állt.
Őskereső, hőskereső
Eljátszik az ember a gondolattal: mit tettek felmenői a „nagy időkben”, például 1848 márciusában. Nincs, amibe kapaszkodhatnék, a hajdani iratokat a háború vitte el, s már az egykoriak közül sincs, aki legalább az emlékezet ládáját felnyitná. Egyszer majd bevetem magam a levéltárba, kutakodni. Valami csak felbukkan.
Egy különös szó: hazaszerelem
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma. Szabadság nélkül csak nyomoru tengődés lehet – élet nem.” Fontos üzenet ez, régen íródott, hogy mi okán született, majd kicsit később, most szolgáljon csak „kísérőzeneként” egy bizarr látvány értelmezéséhez, amit a net elém sodort.
És a védő halált kért…
Hatszázezer idegenbe hurcolt fogoly, köztük kétszázezer deportált civil, a „málenkij robot”, a sokéves kényszermunka elszenvedői. Aztán a népbíróságok által jogfosztottá tett huszonhétezer, javarészt bűntelen áldozat. És a bebörtönzött tízezrek. Az ítélet nélkül munkatáborba zárt huszonötezer ember. Osztályárulónak minősített százezrek.