Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos DKKA-sikerek

Sport
kézilabda
DKKA
Duna-Pent
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. ápr. 16., 08:04

A DKKA harmadik csapata huszonegy, míg a második számú együttes hétgólos különbséggel nyerte újabb mérkőzését a serdülő bajnokságban.

Két mérkőzésen három dunaújvárosi csapat lépett pályára hétvégén a harmadosztályú serdülő kézilabda bajnokság újabb fordulójában. A dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú együttese a Duna-Pent ellen mérette meg magát a sportcsarnokban, s mivel az összecsapás előtt az akadémisták az első, míg ellenfelük a tizedik helyen állt a tabellán, ezért egyértelműen előbbiek voltak a mérkőzés esélyesei. A meccs elején azonban még jól tartotta magát a "hazai csapat", ám idővel egyre inkább kiütközött a két gárda közti tudáskülönbség, s a félidei szünetre már a DKKA vonulhatott 17-9-es vezetéssel. A térfélcserét követően tovább nőtt a különbség a csapatok között, s bár az akadémisták 38-17-es győzelmet arattak, Takács Józsefné vezetőedző nem volt teljesen elégedett, hiszen védekezésben valamivel többet várt tanítványaitól.

Kép: DO-archív

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő csapata idegenben, a nyolcadik helyezett Hévízi SK ellen mérette meg magát. Nem várt tehát könnyű feladat fiataljainkra, ám Takács árpád tanítványai már az első félidő után négy góllal, 12-8-ra vezettek, s mivel a fordulás után is jobban játszottak vetélytársuknál, végül 25-18-as sikernek örülhettek. A DKKA III. tizennyolc találkozót követően kényelmes, hatpontos előnnyel vezet a Pécs előtt, akadémiánk második csapata továbbra is a negyedik huszonhét szerzett ponttal, míg a Duna-Pent a tizedik helyről várja a bajnokság folytatását.

A rovat további hírei: Sport

A Kisvárda vár a Kohászra

A Kisvárda vár a Kohászra

2023. jan. 26.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

A védekezés dicsérete

A védekezés dicsérete

2023. jan. 26.

A fővárosban gyűrte le a bajnoki címvédő UVSE-t a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság kilencedik fordulójának rangadóján.

Elkészült a középszakasz menetrendje

Elkészült a középszakasz menetrendje

2023. jan. 25.

A Szeged ellen kezdi, majd a Dág ellen zárja az NB I Liga középszakaszának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata.

A címvédő otthonában folytatják a bajnokságot

A címvédő otthonában folytatják a bajnokságot

2023. jan. 25.

Az UVSE együttese vár a DFVE női vízilabda csapatára az OB I-es pontvadászat ma esti fordulójában.

A harmadik harmad döntött a Fradi és a DAB csatájában

A harmadik harmad döntött a Fradi és a DAB csatájában

2023. jan. 25.

Kétszer húsz perc után még döntetlenre állt, ám végül háromgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák csapata a Ferencváros otthonában az Erste Ligában.

Éremeső Ausztriában

Éremeső Ausztriában

2023. jan. 24.

Nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak, s összesen hét éremmel zárták ausztriai versenyüket az Enying VSE ifjú birkózói.

Felemás forduló a középszakaszban

Felemás forduló a középszakaszban

2023. jan. 24.

A Dágot simán legyőzte, a Kaposvártól viszont kétszettes előnyről szenvedett vereséget a DSE Röplabda U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő