tárca

Ősz. Csönd. Szemlélődés

2017. szep. 30.

Mindjárt itt a hétvége. Szeptember utóját meghazudtolóan derűs, szép idővel. Csípős reggelek, aztán kivirul minden, és bár csak tavaszt hamisít a gyenge nap, de legalább süt, jókedvet ragaszt rád. Ki a kertbe!

A hiábavaló intelem

2017. szep. 24.

Kései a felismerés: sokkal, de sokkal többet kellett volna a gyerekeivel lennie! A hiányképzés az alaposságával kezdődött. Csak a teljességhez közelítőt fogadta el önmagától. Sokat dolgozott. Gázkitörésre ment, a katasztrófahelyszínről, a téli, fagyos pusztáról nap mint nap tudósított, nem vacillált, pedig tudta, hosszú menet lesz.

Szellemúton, ingyenpiával

2017. szep. 17.

Céltalanul bolyong egy óceánjáró. A fedélzetén négyezer utas. Fogalmuk sincs arról, hogy mi az irány, hol a végső kikötő. S ami végképp ijesztő, a hajó kapitánya se tud többet, csak annyit, hogy „el innen”, menekülni valami elől, ami félelmetes.

Martinász iróniacsapdában

2017. szep. 10.

Na, már megint egy provokatív cím! Akárcsak a múlt heti: „Ledönteni a Martinászt!” Igen, ez a piszkos provokáció jelent meg oldalunkon. Botrány!

Ledönteni a Martinászt!

2017. szep. 03.

Igen, kedves újvárosiak, itt az idő. Haladnunk kell a korral! Ideje felzárkóznunk a művelt Nyugathoz, ahol manapság a tolerancia jegyében itt-ott keresztény templomokat bontanak le, hogy ne sértsék az „újtelepesek” érzékenységét, és helyet adjanak az imaházaknak.

Emlékek terhe alatt

2017. aug. 27.

Apa, írd meg! – mondják gyermekeim, amikor egy-egy ősrégi történet szóba kerül. De kinek, minek? Érdektelenné válnak az egykor fontosnak vélt ügyek. Most viszont erős késztetést kaptam az emlékezésre.

Csak torokra menj!

2017. aug. 12.

Gyerekek játszanak a közös udvaron. Játékfegyverrel vadásznak egymásra, kis labdák repülnek, a megcélozott menekül, közben visszakiált: lábra ér, arcra nem! A szivacslabdák persze az arcon se okoznának sérülést, még a földre pottyanva se igen tudnak fölpattanni. De vigyáznak egymásra.

Halálos életmentés

2017. júl. 16.

A Duna mellett nőtt fel a kisfiú. Sosem félt a víztől. Korán megtanult úszni, majd serdülőként evezős lett. Egypárevezősben hajtott. A kis lélekvesztő magabiztos ura volt, pedig a kecses szkiff bármi másnál könnyebben borul. Az ő hajója a legkisebbek közül való volt, hét méter hosszú, huszonhat centi széles, persze, mert vékonyka srác volt ő is.

Üzenetek, múlt időben

2017. júl. 09.

Gyorsan éli életét egy újság. Sorai naponta kerülnek süllyesztőbe. A lap ugyan nap mint nap újraéled, de tegnapi önmagával már sosem lesz azonos. Huszonnégy órányi kölcsönlét az újságcikké. A világ életerőt ad a rövidke műveknek egy-egy napra, hogy aztán maga a világ lépjen túl rajta azonnal. A tegnap leírtak mára értelmetlenné válnak, zárójelbe kerülnek, helyüket átveszi valami új.

Szomszéd kislány a „világ tetején”

2017. júl. 02.

Azon a távoli környéken autó tán csak óránként bukkan föl, nagy néha egy-egy motoros, elvétve gyalogos. Aki arra jár, láthatja, amint fácánok grasszálnak a földúton, s csak az utolsó pillanatban kapnak szárnyra. Láthatja azt is, ahogy vadnyulak iramodnak át a mezőn, sőt, olykor őzek is.

Kivégzés „hétszáz forintért”

2017. jún. 25.

Vasárnap, délelőtti béke, nyugalom. Derűs idő. Úton vagyok. Túl korán érkezem egy találkozóra, megállok hát Kápolnásnyéknél. Nézelődöm. Előttem a tó megnyugtató látványa. Az autórádióból vasárnapi mise hangjai szólnak. Hallgatom.

A kis bociszemű

2017. jún. 17.

A látványt nem felejtem. Áll a gyermek a kopott, sárga épület előtt. Legörbül a szája, nagy barna szemeiben csalódottság, mozdulatában tétovaság, ne bőgj, dörren rá az apja, pedig a kislány, Veronika, már nem is bőg, csak nagyon keserű az, amit egyre nyel befelé.