történet
Hucek megjavult!
Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.
CB 40 19, a csodaautó
Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.
Rangon aluli…
Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.
Hogy hívnak, kis boxos?
Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.
Újvárosi hódítók
Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.
Umcacca és társai
Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?
Munkaélmény, életpélda
Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.
Csak a feketerigó…
Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.
Téli táj emberrel, szamárral
Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.
A „pentelei persely”
Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást.
Ledőlési határidő
Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.
Lóháton, vaksötétben
Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.