történet
A lóban ló van
2018. okt. 07.
Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.
Gyógyszertár, betegek kórusa
2018. szep. 30.
No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.
Szántani, hegynek fölfele
2018. szep. 23.
Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.
Az út végén
2018. aug. 05.
Északra tartunk. A végcél egy üzem, útitársam műszaki prezentációra készül. Cége extra minőségű szerkentyűit kínálja majd az eddig még ismeretlen vállalatvezetőnek. Mesél a szerkentyűről, értek, amit értek, az nem sok, a műszaki dolgokban nem vagyok járatos, de ő lelkesen magyaráz. Könnyű neki, gépészeti ismeretére támaszkodhat, amit az egyetemen szívott magába.
Bukjunk, Maris?
2018. júl. 15.
Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.
Boór Jani bácsi embersége
2018. jún. 18.
Ott ül a kerekes székben, mindenféle gyógyászati eszközökkel felszerelve, szinte nem is álcázva, hogy milyen kegyetlen és igazságtalan a múló idő. Mégis, ahogy Boór Jani bácsira nézek, szánalmas a múló idő erőfeszítése. Mert csak a testet tudja leigázni, az ember vágyait, reményeit, megélt élményeit nem, ezeket egyáltalán nem tudja elvenni tőlünk amíg élünk.
Csodákról, gyermeknapon
2018. máj. 27.
Ki nem állhatta a közhelyes idézeteket, kerülte a naiv intelmeket, de mindig belebotlott azokba a neten. Ilyenkor sietve lapozott. Azért volt, hogy megadta magát.
A bajor „Maugli” rejtélye
2018. ápr. 30.
„Derengeni kezdett a hajnal, mikor Maugli lefelé ment egyedül a domboldalon, hogy találkozzék azokkal a titokzatos lényekkel, akiket embereknek neveznek.” Kipling szépséges meséje, A dzsungel könyve ezzel a mondattal zárja az első fejezetet. Az akkor már kamaszodó embergyerek vágyódott az övéi közé, elbúcsúzott hát az őt fölnevelő farkasoktól, s indult a faluba. Azokhoz, akiknek szavát se érthette…
Csöndnapok előtt
2018. már. 30.
Ősz nénike áll a piac bejáratánál. Előtte kosara, abban barkaágak. Egy-egy ember néha megáll, vesznek is meg nem is. Pedig szép, dús, bokros darabok. Divatosan öltözött nő jön, kér kettőt. Fizet, majd mintha meggondolta volna magát, az egyikre mutat: elég lesz mégis csak ez – és a másik barkát visszaadja. A kopottas ruhájú mamóka guberálja a pénzt, adná vissza ő is, de a vevő kedvesen int, köszön, s megy az útjára.
Tanmese páston ülőkről
2018. már. 25.
Soma szekrényt épít. Nem valami tekintélyes, fából valót, csak egy könnyűszerkezetest, vászontakaróját műanyag csövek és sarokrögzítők tartják. Alkalmi tárolónak épp megfelel. Nézem az összeállítási vázlatot, atya ég, de bonyolult. Nem az – mondja a fiú. Könnyű neki, valamit csak tanult a gépész karon, az átláthatatlan dolgot ő rendszerbe szedve látja.
Hová tűnt a rejtélyes T. G.?
2018. feb. 11.
Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.
A levéltitok becsülete
2017. dec. 10.
A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.