Csökkentett létszámmal kezdődik a felkészülés

doszerk - 2020. november 23. 8:49

A koronavírus-járvány miatt szűkített kerettel kezdi a felkészülést hétfőn a magyar női kézilabda-válogatott a december 3-án kezdődő dániai Európa-bajnokságra.

Főoldali és belső kép forrása: MTI

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a Ferencváros szombati, ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzését követően a szlovén csapat egy játékosa pozitív PCR-tesztet produkált. Így az FTC kézilabdázói közül a koronavíruson már átesett játékosok ott lehetnek hétfőn a válogatottnál, a többi ferencvárosi kerettagnak és Elek Gábor vezetőedzőnek - bár az elmúlt időszakban is folyamatos tesztelés alatt álltak - azonban újabb teszteléseken kell átesniük, és azok eredményéig a következő napokban elővigyázatosságból még nem csatlakoznak a nemzeti csapathoz. Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok 35-ről húsz főre szűkítették a válogatott keretet, amelyből kimaradt többek között a ferencvárosi Szucsánszki Zita, a debreceni Vámos Petra és Kovács Anna, a váci Szabó Laura, a győri Fodor Csenge és Puhalák Szidónia, illetve a siófoki Hársfalvi Júlia.

Az Európa-bajnokság dániai megrendezése változatlanul bizonytalan, mivel az ország kormánya továbbra sem hagyta jóvá, hogy Herning mellett Kolding legyen a másik helyszín a visszalépett norvég Trondheim helyett. A dán szervezők vasárnap válságértekezletet tartottak, amelyen úgy határoztak, nem lépnek vissza, hanem tovább várnak a kormány válaszára. A magyar válogatott a tervek szerint jövő szombaton és vasárnap a svédországi Trollhättanban két felkészülési mérkőzésen lép pályára a házigazdák ellen, majd ezt követően utazik Dániába, ahol a C csoportban sorrendben Horvátország, Szerbia és a világbajnok Hollandia ellen lép pályára. A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott kerete

Hétfőn csatlakoznak a kerethez

Kapusok: Szikora Melinda (Siófok), Triffa Ágnes (Vác)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (Győr)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
Irányítók: Lakatos Rita (Vác), Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár)
Beállók: Pásztor Noémi (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen), Helembai Fanny (Vác)
Balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Kácsor Gréta (Vác), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK)
Balszélső: Márton Gréta (Ferencváros)

Később csatlakozhatnak a kerethez: Bíró Blanka, Csiszár-Szekeres Klára, Janurik Kinga, Kovacsics Anikó, Schatzl Nadine (mind Ferencváros)

Az Európa-bajnokság rajtjára 16 játékos nevezhető, a torna során hat cserére van lehetőség.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.